Tudomány

Nem fogja elhinni, melyik az egyik legkoszosabb tárgyunk

A törölközőnek normál esetben az lenne a feladata, hogy szárazra töröljön és megtisztítson minket – ezzel szemben kutatók szerint ez az egyik legkoszosabb használati tárgyunk a lakásban, két nap használat után annyi baktérium is lehet rajta, mint a vécénkben.

Az Arizonai Egyetem biológusa, Charles Gerba már régóta kutatja, mennyi baktérium található a lakásban használt különböző törlőanyagokon: a konyharuhán, a kéztörlőn vagy éppen a fürdőlepedőkön.

Egy korábban publikált kutatása szerint a konyhai törlőkendőkön csak úgy nyüzsögnek a kólibaktériumok, amelyeket nem érdemes félvállról venni: gasztroenteritiszt, húgyúti fertőzéseket és meningitiszt is okozhatnak, egyes törzseik pedig toxinokat termelnek, és hányást, hasmenést, bélgörcsöket okozhatnak.

Valószínűleg senki nem szeretné, hogy a szükséges minimumnál több jusson belőlük a szervezetébe, pedig Gerba szerint nem csak a konyhában vagyunk veszélyben: a fürdőszoba is hasonlóan ádáz hely.

Nyirkos és meleg: tele van bacival

Valójában, ha belegondolunk, a logika is azt diktálja, hogy a fürdőszobában használt törölközőkön is baktériumtörzseket tenyésztünk: már maga a fürdő is nyirkos, párás, meleg hely, ami kedvez a mikroorganizmusok szaporodásának. A törölköző pedig, ha nem szárítjuk meg rendesen, ugyanilyen nedves és meleg – egyértelmű, hogy a baktériumok jól fogják érezni magukat rajta.

Forrás: Pixabay

A törölközéssel a vizes anyagra juttatjuk a természetes baktériumaink egy részét is, de ezzel semmi gond nincsen, hiszen a szervezetünk hozzá van szokva, és fel van készülve arra, hogy legyőzze őket, ha kell.

A probléma ott kezdődik, ha valamilyen oknál fogva másfajta baktériumok is kerülnek a törölközőre – mondjuk egy nem túl alapos zuhanyzás vagy kézmosás következtében. Ezek a baktériumok ugyanis a nyirkos és meleg környezetben azonnal elkezdenek szaporodni, és a következő törölközés során visszajutnak a bőrünkre, csak már sokkal nagyobb számban.

Nyüzsög a baktériumoktól

Charles Gerba egy még nem publikált kutatása során kimutatta, hogy az általa vizsgált törölközők majdnem 90 százalékán coliform baktériumok éltek, amelyek megtalálhatóak a vizes élőhelyeken, a talajban és a növényzeten; és általában nagy számban vannak jelen a melegvérű állatok székletében.

Bár ezek a baktériumok nem jelentenek önmagukban veszélyt, jelzik azt, hogy más, az emberi szervezetre is veszélyt jelentő baktériumok is vannak a környéken – esetünkben a törölközőkön.

Gerba azt is kimutatta, hogy a vizsgált törölközők 14 százalékán kólibaktériumok is voltak.

Kólibaktérium Forrás: Flickr / NIAID

Fokozottan problémás lehet a helyzet, amikor sokan használnak egy törölközőt, például sportmeccsek közben igazi baktériumparadicsom jön létre a körbe-körbeadott rongyokon. 2003-ban például az amerikai focisták között kezdődött egy MRSA-járvány, amelyről később kiderült, hogy a közösen használt törölközőkön megbúvó Staphylococcus aureus baktérium okozta.

Kétnaponta mosni a tuti

Persze attól, hogy valaki megtörölközik egy olyan törölközővel, amelyen ilyen baktériumok tanyáznak, még nem lesz azonnal beteg. A probléma ott kezdődik, ha sérülés, seb, vagy bármi olyan felület van az érintett felületen, ahol a törölközőn található kórokozók bejuthatnak a véráramba.

Jó példa erre a focistajárvány: rengeteg sportolónak volt seb az érintett bőrfelületen, ezért lehetett az, hogy ennyijüket megfertőzte a baktérium.

Staphylococcus aureus baktérium Forrás: Wikimedia Commons

A megoldás egyébként pofonegyszerű a problémára: gyakrabban kell mosni a törölközőket. Az ideális a kutatók szerint az volna, ha kétnaponta erős fertőtlenítővel kimosnánk őket.

Lehet nyújtani az időtartamot azzal, ha ügyelünk arra, hogy teljesen megszáradjon az anyag, és ne maradjon a nyirkos helyiségben. Így nem szaporodnak a baktériumok, és elég ritkábban mosni a törölközőket, de még így is ajánlott hetente cserélni őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik