Tudomány

Fél budapestnyi jéghegy vált le az Anatarktiszról

Hatalmas jéghegy vált le az Antarktiszról szombaton. Az Amerikai Nemzeti Jégközpont adatai szerint a leszakadt jégtömb közel 260 négyzetkilométeres volt - ez nagyjából egy fél budapestnyi területet jelent. A jéghegy a leválás után kisebb darabokra esett szét, a kutatók a legnagyobb tömböt, egy 185 négyzetkilométeres jéghegyet elemeztek részletesen.

A jégtömb a Pine-szigeti gleccserről vált le, amely a nyugat-antarktiszi jégmező egyik legnagyobb gleccsere. A NASA ezt a területet kiemelten figyeli, ugyanis igen valószínű, hogy a jövőben egyre több jeget fog elveszíteni.

A szombati jégborjadzást nagyjából 2 hónappal előzte meg egy hatalmas, Jász-Nagykun-Szolnok megyényi jégdarab leválása a Larsen C-selfjégről. A szakértőket azonban elsősorban nem a leszakadó jégtömbök mérete, hanem a borjadzások gyakorisága foglalkoztatja.

Ian Howat, az Ohiói Állami Egyetem gleccserkutatója a CBS News-nak azt mondta, teljesen normális, ha néha leszakadnak nagyobb jégdarabok.

A probléma ott kezdődik, ha jóval gyakrabban válnak le kisebb területek.

Howat kollégájával, Seongsu Jeonggal tavaly jelentetett meg egy tanulmányt arról, hogy miként alakult át a Pine-szigeti jégborjadzás ciklusa. A kutatók szerint egyre többször szakadnak le jégtömbök. A szakértők úgy gondolják, hogy az egyre gyakoribb események hátterében a gleccser belső részén kialakult repedések állnak.

A gleccserről utoljára 2015 júliusában vált le jelentősebb jéghegy – ez több mint kétszer nagyobb volt, mint a mostani. Stef Lhermitte, a Delft Műszaki Egyetem munkatársa műholdas felvételek segítségével mutatta be a két jégdarab közti különbséget. A képeken az is látható, hogy a jéghegyek milyen közel feküdtek egymáshoz.

Déjà vu újra és újra. Ugyanaz a minta. Egy hatalmas borjadzási esemény, majd egy törés kialakulása a belső területen

– mondta Howat.

A kutató egyelőre nem tudja, hogy mi okozza a szombaton lezajló jelenséghez hasonló utóleválásokat. Az efféle események viszonylag ritkán fordulnak elő a sarki gleccsereknél, a nyugat-antarktiszi jégterületeket azonban súlyosan érinti a tengervíz hőmérsékletének emelkedése. Régóta ismert tény, hogy a melegebb víz jelentősen elvékonyítja a selfjegeket, ez pedig felgyorsítja a feldarabolódásukat.

Christopher Shuman, a NASA Goddard Űrközpontjának szakértője a CBS News-nak azt mondta, 2001, 2007, 2013 és 2015 után ez az ötödik jelentős jégborjadzás 2000 óta. Úgy tűnik, a gleccser jégleválási ciklusa hatévesről durván kétévesre állt át.

Shuman nem tartja valószínűnek, hogy a leszakadások gyakorisága stabilizálódni fog, sőt, a helyzet csak rosszabb lehet.

A kutató ugyanakkor hozzátette, a közeljövőben némiképp lassulhat a folyamat. A szakértő szerint az elkövetkező tíz évben még egy hatalmas leválást figyelhetünk majd meg a gleccsernél.

(CBS News)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik