Tudomány

Megdöbbentően sok helyről fenyeget a légiós betegség

A baktérium vízpermettel jut a tüdőbe, a halálozási arány nagyon magas. A Legionella mindenhol előfordul, ahol meleg víz van, az első vizsgálatok pedig azt mutatják, nem is kis mennyiségben.

Az Amerikai Légió nevű veteránokat tömörítő szervezet Philadelphiában tartott gyűlést 1976-ban. A résztvevőket később tüdőgyulladás döntötte le a lábukról, több mint 30 idős ember elhunyt – ekkor azonosították a Legionella baktériumtörzs által okozott legionellosist, közismert nevén a légiós betegséget vagy legionárius betegséget.

A laikus többség előtt nem ismeretlen a kór, még azt is tudjuk, hisz úton-útfélen halljuk, hogy a baktérium a rosszul karban tartott, „koszos” légkondikban tenyészik, onnan kiindulva fertőz. De ez csak részigazság.

Kötelező ellenőrzés

Olyannyira csak egy kisebb rész, hogy az EMMI 2016 februárjában életbe lépett rendelete szerint a Legionella kiszűrése érdekében kötelező rendszeres vizsgálatokat végezni a fokozott kockázatot jelentő közegekben. Ezek csak nagy vonalakban:

  • egészségügyi és szociális létesítmények;
  • kereskedelmi szálláshelyek;
  • közfürdőkben a 30 Celsius-foknál melegebb, vízpermetet képző medencék esetén;
  • nedves hűtőtornyokban;
  • gyárak, ipari létesítmények.
Fotó: Thinkstock

A Legionella tehát számos helyszínről leselkedik ránk, gyakorlatilag mindenhonnan, ahol vízpermettel érintkezhetünk. Előrebocsátjuk, hogy a már elvégzett vizsgálatok alapján nem túl rózsás a helyzet Magyarországon, de előtte tegyük helyre, miért is veszélyes ez a baktérium?

Magas halálozási arány

Vízkedvelő mikroorganizmusról van szó, mindenhol előfordul, ahol pangó meleg víz található az otthoni melegvíz-rendszerektől az akváriumokon, párásítókon keresztül a már említett olyan helyszínekig, ahol tömegek fordulnak meg.

Lefürödhetünk a „fertőzött” vízzel, úszhatunk benne, meg is ihatjuk, semmi bajunk nem lesz. A Legionella csak a tüdőbe jutva okoz megbetegedést, oda pedig a sokszor óhatatlanul is képződő vízpermettel jut: belélegezzük.

A léghólyagocskákig jutva atipusos tüdőgyulladást okozhat, de ettől sem kell elsőre megijedni. A betegséget a legtöbbször tünetmentesen legyőzi az immunrendszerünk, de még lázzal, fejfájással járó enyhe esete is többnyire spontán rendeződik. Súlyosabb formájában a tüdőgyulladáshoz már tudatzavar, hasmenés, száraz köhögés, esetleg nehézlégzés is társul.

Ez sem semmi, de a legnagyobb veszélyt gyerekekre, idősekre, krónikus betegekre jelenti: mindenkire, akik immunrendszere, egészségi állapota megrendült, gyenge.

A legionellosis halálozási aránya nagyon magas, átlagosan 15 százalék.

A betegségről bővebben itt olvashat az ÁNTSZ kiadványában.

A fürdőkben nincs baj

És akkor nézzük, mi az aktuális “Legionella-helyzet” hazánkban.

Röviden és tömören elég rossz, főleg az ipari létesítmények ivóvízrendszereinek állapota ad okot aggodalomra, a tapasztalatok szerint az illetékesek nem fordítanak kellő figyelmet a problémára

– mondja a 24.hu-nak az ipari objektumokból, fürdőkből vett csaknem kétezer vizsgálati minta alapján Szunyogh Gábor, a Wessling független laboratórium munkatársa.

A nyilvános fürdőkben uralkodnak a legjobb körülmények, jól kézben tartott, rendszeresen ellenőrzött területről van szó: a vizsgált minták mindössze négy százalékában mutattak ki Legionellát figyelmeztető szint felett. Tudni kell, hogy a fent említett meleg vizes közegben mindenhol jelen van a Legionella számtalan más mikroorganizmussal együtt, a lényeg a volumen.

Fotó: Thinkstock

A figyelmeztető szint esetünkben azt a határérték feletti baktériummennyiséget jelenti, amikor fel kell deríteni a gócpontot és el kell végezni a fertőtlenítést. Az érintett létesítmény vezetése a munka megszervezésére külön személyt nevez ki, az elhárítás határideje viszont a helyzet súlyától függ.

Ezen túl van még két kategória, a beavatkozási és az azonnali beavatkozási szint, amelyek logikus módon egyre drasztikusabb intézkedéseket követelnek mind szorosabb határidővel.

A pozitív minták közel húsz százaléka elérte a beavatkozási szintet, ami azért igen aggasztó

– emeli ki Szunyogh Gábor.

A gyárak, üzemek ivóvízhálózatával van baj

A hűtőtornyokból származó 741 mintából viszont 81 esetben mutattak ki Legionellát, ezek közül 44 haladta meg a figyelmeztetési szintet. Még ez is kedvező érték, azt jelenti, ezeket a létesítményeket is többnyire megfelelően kezelik és ellenőrzik.

Az ipari hűtőtornyok nagy méretű hőcserélő-berendezések, nagy mennyiségű víz lehűtésére szolgálnak. A rendszer zárt, de a kondenzvíz képződése elkerülhetetlen, ebből pedig éppúgy felkapja a szél a Legionellát, mint az otthoni légkondiból. Ám sokkal nagyobb méretekben és jóval több ember környezetében.

A legrosszabb értékeket a gyárak, üzemek ivóvízrendszerében mérték. Az 1048 minta mintegy negyedében mutatták ki a baktériumot, amelynek mennyisége 126 esetben lépte áta figyelmeztető szintet. Ez több okból is aggasztó:

  • a baktérium a megfelelő beavatkozás nélkül gyorsan terjed a rendszerben;
  • egy-egy nagyobb gyárban százak, ezrek használnak napi szinten vizet kézmosásra, fürdésre.

Korábban tisztáztuk, hogy utóbbi esetben a Legionella nem fertőz, ám vízpermet bőven keletkezik, ami már a tüdőbe juthat.

A konklúzió? A légiós betegséget, atipusos tüdőgyulladást okozó baktérium számtalan helyről leselkedik ránk, a kordában tartására hozott jogszabály viszont még annyira friss, hogy végrehajtása még nem ment át maradéktalanul a gyakorlatba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik