Az 1848-49-es magyar szabadságharc sorsát gyakorlatilag megpecsételte az orosz cári csapatok intervenciója. A honvédség korábban elérte a lehetetlent, már-már úgy tűnt, talán sikerülhet. Nem sikerült: két nagyhatalommal szemben a bukás elkerülhetetlen volt.
A katonai kudarcok hatására Kossuth Lajos körül is fogyott a levegő, majd 1849. augusztus 9-én megvívták a szabadságharc utolsó csatáját, Temesvárnál a magyarok vereséget szenvedtek. Ennek hírére Kossuth és a kormány nagy része lemondott, elhagyta székhelyét, Aradot, de előtte a kormányzó még diktátorrá nevezte ki Görgei Artúrt.
Elképesztő terhet tett a nyakába
Tette ezt abban a hitben, hogy Görgei egy ép hadsereg vezetőjeként talán még el tud érni némi engedményt: az alkotmány biztosítását vagy legalább az általános amnesztiát. Aradról távoztában tudta meg, hogy a cári sereg csak és kizárólag a feltétel nélküli fegyverletételről hajlandó tárgyalni. Ekkor levelet írt Görgeinek:
Árulásnak tartanám, ha Ön nem a nemzet, hanem csak a hadsereg részéről, nevében és számára bocsátkoznék alkudozásba. Lehet eset, hogy hadseregek becsülettel letehetik a fegyvert a túlnyomó erőszak előtt, de nem lehet eset, hogy becsülettel letehessék a fegyvert, ha úgy teszik le, hogy a nemzetnek szolgaságot vásárlanak, sok, nehány vagy kevés egyének személyes java árán.
Ezután Kossuth Lajos elhagyta Magyarországot. Levele magánjellegű volt, de követelte, hogy iktassák be a hivatalos Közlönybe is – miután ismert volt előtte az oroszok álláspontja, e nyilatkozatot nem tekinthetjük másnak, mint felelősségáthárítási kísérletnek. A sorok közt már ott bujkál az árulás vádja – írja Kossuth és Görgei kapcsolatát levelezésük tükrében bemutató tanulmányában Hermann Róbert történész.
Kossuth dobta be: Görgei áruló!
Kossuth és az emigránsok elején a mai Bulgária északnyugati csücskében, vidini vár alatt sátoroztak csaknem ötezren. Török földön, biztonságban, a szultán ugyanis megtagadta a kiadatásukat sürgető orosz és osztrák követeléseket, arra viszont ígéretet tett, hogy birodalma belső területeire internálja őket.
A menekültek hangulatát elkeseredés, csüggedtség, kilátástalanság jellemezte, honvággyal küzdöttek, miközben pártokra szakadtak, a vezetők egymást okolták a vereségért. Három hete tartózkodtak a városban, amikor egy angol újságíró a magyar kormány párizsi és londoni megbízottainak levelét csempészte hozzájuk a csizmája talpába rejtve.
A jelentések még júliusban keltek, és bár diplomáciai segítséget egyik sem ígért, Pulszky Ferenc a brit fővárosból arról számolt be, hogy élénk a magyarok ügye iránt élénk az érdeklődés, hiszen az orosz beavatkozással európai kérdéssé lépett elő. Júliusi levelekről van szó, amikor a nyári hadműveletek részleteit még nyilvánvalóan nem ismerték Nyugat-Európában.
Az „új hírek” mégis arra sarkallták Kossuth Lajost, hogy 1849. szeptember 12-én megírja az inkább memorandumként, mint levélként értelmezhető, a széles nyilvánosságnak szánt vidini levelét.
Szegény szerencsétlen hazánk elesett. Elesett nem ellenségeink ereje, hanem árulás s alávalóság által… Ó, hogy ezt megértem, s mégsem szabad meghalnom. Görgeyt felemeltem a porból, hogy magának örök dicsőséget, hazájának szabadságot szerezzen. És ő a hazának gyáván hóhérjává lőn.
Mindennek vége van, talán örökre
Kossuth a vereség egyetlen felelőseként Görgeit tette meg azt állítva, a nemzet ereje elegendő lett volna a győzelemhez – a bélyeg hosszú ideig rajta maradt, nyoma még ma is beárnyékolja a nevét.
Úgy vélte, a nemzet ereje még mindig elegendő lenne kivívni a győzelmet, de:
Ha Magyarország meghódítása egyszer bevégeztetett, szétdaraboltatott, az osztrák centralizációba beolvasztatott, Európa szokása szerint azt fait accompli-nak veendi, s mindennek vége van, talán örökre. Most még a hódítás nincs bevégezve, mert Komárom s Pétervárad még nem adták meg magukat. Most tehát még ideje volna az angol mediációnak…
A bukás okainak vizsgálata és a további küzdelem lehetőségeit taglalva keserűen állapította meg:
Ausztria bukva volt, s csak orosz erő emelhette, emelte fel. Amaz álomesetnek tehát vége van. Anglia nem volt elég határozott arra, hogy a roskadó Ausztria helyébe egy erős Magyarországot engedjen emelkedni, már most láthatja határozatlanságának következményeit. Az erős Ausztria helyébe nem egy erős Magyarország lépett, hanem lépett eddig nem létezett momentum: »Ausztria mint az orosz szatellisze«.
Csattanós válasz 18 év múlva
Görgei csaknem két évtizedet várt a válasszal. A kiegyezést bíráló Cassandra-levélben Kossuth ismét elhelyezett egy megjegyzést Görgei árulására, amire az érintett nyílt levélben válaszolt. Kossuth 1849. augusztus 11-ei lemondó nyilatkozatát idézte, miszerint:
A szerencsétlen harcok után, amelyekkel Isten a legközelebbi napokban meglátogatta a nemzetet, nincs többé remény, hogy az egyesült osztrák és orosz nagyhatalmasságok ellen az önvédelem harcát siker reményével folytathassuk.
Aztán a haza iránti kötelességre hivatkozva felszólította Kossuth Lajost:
hagyjon fel végre amaz áltanok hirdetésével, melyekkel Ön a haza dolgát fel nem építhette és fel nem építheti; és a puszta negációnak azon felette kényelmes teréről, melyet »Nyílt levelével« újabban elfoglalt, szűnjön meg akadályozni, amikor nem építhet.
Soha nem békéltek meg, Görgei fent idézett soraira válasz nem született. Kossuth élete végéig vallotta, hogy Görgei árulása vezetett a szabadságharcbukásához, míg Görgei így nyilatkozott az egykori kormányzóról: „Kossuth a nagy ember, ki nélkül nem történt volna semmi”
