Tudomány
Girl whispering in her dog's ear

Miért beszélünk az állatokhoz, ha úgy sem értik?

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2017. 09. 09. 17:00

Az ember már csak olyan, a mesterséges intelligenciát sem akarja megbántani, akkor hogy ne lenne természetes, hogy beszélget az állatokkal? Sokkal többet megértenek az emberi beszédből mint gondolnánk, sőt mi is felfogjuk az ő hangjelzéseik jelentését. A kutyákkal kifejezetten érdemes egész mondatokban diskurálni.
Korábban a témában:

Akinek “se kutyája se macskája”, biztos lesajnáló mosollyal hallgatja az idős nénit, amint cicáival társalog vagy bármely gazdit, hogy kerek egész mondatokban kéri az ebet, méltóztassék már kicsit szedni a lábát, sietni kellene. Az ember néha saját magán is megrökönyödik, ha munkából hazatérve első és önkéntelen kérdése a házi kedvenchez: „hogy telt a napod, pajti?” Nemcsak válaszolni nem tud, nem is érti…

Kiindulópontunk tehát egyetlen kérdés: miért beszélünk az állatokhoz ha tudjuk, úgysem értenek belőle semmit?

És itt nem tanulható parancsszavakra, utasításokra gondolunk, hanem csacsogásra, duruzsolásra, nyílt végű kérdésekre. A válasznak két része van, kezdjük az elsővel. Miért beszélünk az állatokhoz?

Nem a válasz fontos, hanem a kapcsolat

Alapvető emberi tulajdonság környezetünk megszemélyesítése, tudattal, akarattal, érzelmekkel ruházzuk fel akár a tárgyakat is. Sokan nevet adnak az autónak, hosszabb út előtt megsimogatják, ne hagyja cserben a családot. Mások a telefonukat dédelgetik, de nevet, „személyiséget” kaphat a szakács kése, a katona fegyvere – hosszan sorolhatnánk.

Az állatok ráadásul élőlények, egyesek megfejelve a nagy szem, buksi fej jelentette »cukiságfaktorral«: azt feltételezzük, van tudatuk, szeretnénk kitalálni, mi jár a fejükben, jó elhinni, hogy intonációtól függetlenül is értik az emberi beszédet

– mondja a 24.hu-nak Kigyós Tamás tanácsadó szakpszichológus.

Close-up of an adorable boxer puppy looking at the camera with his head cocked to the side.
Fotó: Thinkstock

Amikor az ember állathoz beszél, általában magas hangon szinte cincog, mintha csecsemőhöz szólna: nem véletlenül nevezzük babahangnak. Általában eldöntendő kérdéseket teszünk fel, és nem is számítunk válaszra, mert a lényeg, hogy kapcsolatot létesítsünk.

Számunkra a nyelvi kommunikáció a kapcsolatteremtés egyik legfőbb eszköze, laikus példával olyan, mint amikor a macska hozzánk dörgölőzik, a kutya képen nyal vagy elkezdi bolházni a karunkat. Mi vakargatással, simogatással és szavakkal tesszük ugyanezt.

Az ember tehát hajlamos antropomorfizálni, és amivel kapcsolatban van, ahhoz bizony szavakat intéz anélkül, hogy válaszra várna. Teljesen természetes, hogy sokat beszélünk az állatokhoz is, nem kell ezért senkit hibbantnak tartani

– erősíti meg a szakember, és felhívja a figyelmet egy érdekes kísérletre.

Nem akarjuk megbántani a gépet

A tesztalanyokat számítógépes program tanította idegen nyelvre, majd a tanfolyam után a résztvevőknek értékelniük kellett a „géptanár” teljesítményét. Akik ugyanazon a számítógépen minősítettek amelyen előzőleg tanultak – azaz „szemtől-szembe” –, sokkal jobb visszajelzést adtak, mint akiknek ezt másik gépen kellett megtenniük.

Mit jelent ez? Tudattalanul is érző lénynek tekintették a mesterséges intelligenciát, a robotot, és nem akarták megbántani.

Visszatérve az állatokhoz, két embertípus jellemzően hajlamosabb antropomorfizálni őket:

  • Akik kevesebb emberi kapcsolattal rendelkeznek, mintegy „kreálnak” egy emberi jellegű kapcsolatot.
  • Akik kevésbé tudja kontrollálni a környezetüket, szeretne rá nagyobb befolyással lenni, illetve biztonságot teremteni magának azáltal, hogy antropomorfizál. Hiszen ez ismerős viselkedés.

Alapvetően megértjük egymást

Nézzük most az érme másik oldalát, miszerint az állat nem ért meg semmit az emberi beszédből. Biztos ez? Hagyjuk most a földi gilisztát és az ékszerteknőst, a kérdés érdemi megválaszolásához viszonylag komplex kommunikációs rendszerrel bíró állatokat kell keresnünk, ezek pedig elsősorban a társas életmódot folytató emlősök.

Emlős univerzálénak nevezzük azokat az univerzális jeleket, amelyeket közös ősünk, mondjuk úgy evolúciós örökségünk okán minden emlős értelmezni tud.

Jelentéssel bírnak a hang spektrális tulajdonságai, a mélyebb hang például dominanciát jelent, a magas, sivalkodó ijedtséget, félelmet, fájdalmat, egy szóval az alapérzelmekhez kapcsolódó hangok a legtöbb emlős számára értelmezhetőek

– tudtuk meg Dr. Topál Józseftől, az MTA Természettudományi Kutatóközpont Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetének etológusától.

Fordítva is igaz, a vágómalac sivalkodását halálsikolyként értelmezzük ha nem is tudjuk, épp disznóölés folyik a szomszédban, a macska dorombolása megelégedettséget, a kutya morgása fenyegetést jelent. Nem kell ezt tanulni, ösztönösen értjük.

A nők jobban értik a kutyák nyelvét, mint a férfiak - Tesztelje magát!
Értjük a kutyák nyelvét, persze nem egészen úgy mint Dr. Dolittle!

Érti, de nem érdekli

Más kérdés, hogy az állatot érdekli-e, „mit dumál” neki az ember? Egy makákó például sokrétű kommunikációt folytat fajtársaival, de a lehető leghidegebben hagyja az emberi szó. Tanítani persze kiválóan lehet számos, nem domesztikált faj egyedeit is, de nem erről van most szó.

Kis kitérő, de elképesztő példa Alex, a jákó papagáj: évtizedekig tartó, kemény munka eredménye volt, de amit ez a madár tudott, az több, mint az emberi beszéd puszta tanuláson alapuló megértése: „átgondolt válaszokat” adott a kérdésekre:

A házi kedvencek már érdeklődőbbek

Kanyarodjunk vissza: sok állat alapvető szinten, de érti az emberi hangok érzelmi, motivációs üzenetét, legfeljebb nem érdekli, nem reagál rá. Egészen más a helyzet a társállatokkal. Számukra már igenis lehet jelentősége az emberi kommunikációnak, ránk vannak utalva, tőlünk kapják az ételt, számukra már fontosabb, „mit dumál” a gazdi.

Óriási különbség van viszont a között, hogy adott állat a természetben társas vagy magányos életmódot folytat-e, illetve milyen régóta folyik a háziasítása.

Ha kedvencünk a magányos fajok körébe sorolható, akkor elég egyoldalú a kapcsolat: nevet adunk neki, beszélünk hozzá, emberi érzelmeket tulajdonítunk neki, de valójában ő ebből nem sokat képes felfogni.

Legfeljebb annyit, hogy reagál arra a néhány szóra (mint „jelzőingerre”) amelyek az ételt, vagy más számára fontos dolgot jeleznek.

A macska például nem kifejezetten társas lény, így annak ellenére, hogy viszonylag hosszú ideje (8-10 ezer éve) él az ember közelében, és egyébként is fejlett elmével rendelkező ragadozónak számít, mégis úgy tűnik, nem igazán érdekli őt mit beszél a gazdi. Egyes kutatók szerint azonban ez csak a látszat, valójában a macskák pontosan felismerik a gazda és más családtagok hangját, erre odafordulással reagálnak, sőt az ismerős hangok érzelmi reakciókat is kiváltanak belőlük.

Mindezek alapján feltételezhető hogy egy megfelelően szocializált macskát nagyon is érdekli ki és mit beszél, az már más kérdés, hogy az érzelmi információn túl az emberi beszéd jelentését vajmi kevéssé képes megérteni.

A kutya képes mondatokat „értelmezni”

A társállatok közül – több tízezer éves domesztikációjának és bonyolult társas életének köszönhetően – kiemelkedik a kutya. Nemcsak a betanított vezényszavakat érti, hanem a beszéd olyan alapvető érzelmi jeleit is nagyon komplex módon értelmezi, amelyek a stílusban, tempóban jelennek meg.

Képes felfogni egy-egy mondat, mondatrész tartalmát, pontosabban a hangunkból kiolvasott érzelmi információt egyes szavakkal összekötve többletjelentéssel tud felruházni

– mondja a szakember.

A great Dane and his owner look like they're talking to each other
Fotó: Thinkstock

A példa: gazdi délután fáradtan, nyűgösen, rosszkedvűen megy haza, azt akarja mindenki kerülje el, de az eb nyilván a nyakába ugrik, hozza a labdáját és a hátán pörög előtte. Ilyenkor a legtöbben egy kurta paranccsal leállítják, a helyére parancsolják. A kutya nem érti mi történt, megijed, de végrehajtja az ukázt és eloldalog. Majd egyéni adottságánál fogva pár perc vagy fél óra után töretlen lelkesedéssel tér vissza.

A másik lehetőség, hogy az ember néhány mondatban elmondja, rossz napom volt, szomorú vagyok, elegem van mindenből, menj a helyedre, hagyj békén kicsit. Ahogy hosszabban beszélünk, a hangunkban lévő érzelmi töltést a kutya megérti, és így már teljesen világos számára a helyzet, többletjelentéssel telik meg a „Helyedre!” utasítás is. Átveszi a gazda hangulatát, és amíg tart az állapot, később sem fog szeleskedni, legfeljebb odabújik oldani kicsit a feszültséget.

Őt érdekli is, mit mondunk

A kutyával valóban érdemes ember módjára beszélni, mert igényli a verbális kommunikációt, tisztában van vele, hogy az ember részéről ez a kapcsolat felvételét, megerősítését jelenti. Sőt, megpróbálja értelmezni az elmondottakat: amikor fejét kissé félrebillentve figyeli a beszélőt szinte hallani, ahogy kattog az agya, komolyan dolgozik az információ feldolgozásán

– fogalmaz Dr. Topál József.

Számos kutatás igazolja, hogy a kutyát az állatvilágban egyedülálló módon  érdekli az ember közlendője, képes átvenni a lelkiállapotát: nem azért figyel az emberre, mert ezt tanulta meg, hanem őt tényleg érdekli, „mit dumál” a gazdi.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.