Tudomány

Lenyűgöző képek készültek az amerikai napfogyatkozásról

Bár az augusztus 21-i napfogyatkozás már elmúlt, a látványt érdemes feleleveníteni. Már csak azért is, mert Magyarországról legközelebb 2020-ban csodálhatunk meg efféle eseményt - teljes napfogyatkozásra pedig egészen 2081-ig kell várnia hazánk lakóinak.

A napfogyatkozást Észak-Amerikából, illetve Dél-Amerika bizonyos részeiről lehetett megfigyelni, igaz, az élőzéseknek köszönhetően világszerte – így Magyarországról is – nyomon tudták követni az eseményt. Magát a teljes napfogyatkozást az Egyesült Államok egy bizonyos sávjában, az oregoni Lincoln Beach-től a dél-karolinai Charlestonig lehetett megcsodálni. Szerencsére az ég tiszta volt, így számtalan remek felvétel készült a jelenségről.

Az első kép a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) született. A fotón nem a napfogyatkozás, hanem az a hatalmas árnyék látható, melyet a Hold vetett a Földre, miközben bolygónk és a Nap között járt.

Kép: ISS/NASA

A második felvétel létrehozásában is fontos szerepe volt az ISS-nek. A kompozit kép azt mutatja, hogy miként haladt el csillagunk előtt az állomás a részleges napfogyatkozás során.

Kép: NASA/Joel Kowsky

Az esemény alatt Észak-Amerika területei nem egyenlő mértékben sötétedtek el. A NASA Terra földfigyelő műholdjának felvétele más-más időpontokban mutatja az Egyesült Államokat: a kép bal oldala magyar idő szerint 17:10-kor; a közepe az esemény alatt, 18:50-kor; míg a jobb oldala 20:30-kor készült. A középső részen jól kivehető, hogy az ország mely régiói voltak a legárnyékosabbak.

Kép: Terra/NASA

Így látták a teljes napfogyatkozást az oregoni Madrasról. Mint írtuk, a teljes napfogyatkozást csak egy keskenyebb sávban tudták megfigyelni – a város épp ebbe a vonalba esett.

Kép: NASA/Aubrey Gemignani

Természetesen a részleges napfogyatkozás is igen izgalmas volt: ez a kompozit felvétel a Washington államban található Északi-Kaszkádok Nemzeti Parkban született.

Kép: NASA/Bill Ingalls

A Hold elhaladását a Solar Dynamics Observatory napfigyelő műhold is megörökítette 171 ångströmös extrém ultraviola sugárzásban.

Kép: NASA/SDO

Az úgynevezett Bailey-gyöngysor-, vagy gyémántgyűrű-effektus, azaz a teljes napfogyatkozás előtti pillanat:

Kép: NASA/Aubrey Gemignani

A teljes napfogyatkozás. Ez a felvétel szintén Madrasban készült.

Kép: NASA/Aubrey Gemignani

A jelenséget a NASA Armstrong Repüléskutató Központjának Gulfstream III-as gépéről is nyomon követték. A felvételen a teljes napfogyatkozást csodálhatjuk meg.

Kép: NASA/Carla Thomas

(Kiemelt képünkön a Solar Dynamics Observatory 304 ångströmös extrém ultraviola sugárzásban készült felvétele látható. Kép: NASA/SDO)

(NASA, IFLScience)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik