Az irídiumban gazdag, a nem repülő dinoszauruszok kihalásával egy időben keletkezett lerakódások sok kutatót már a Chicxulub-kráter felfedezése előtt meggyőztek az aszteroidabecsapódás elméletének igazáról. Ugyanezen rétegek korom formájában nagy mennyiségű szenet is tartalmaznak.
Charles Bardeen, a Nemzeti Légkörkutató Központ munkatársa és az új elemzés vezetője szerint a korom az irídiummal állt össze, és azalatt az idő alatt kerülhetett a talajba, amíg az irídium kivált a légkörből és elérte a földet.
A vizsgálatban a szakértők azt modellezték, hogy mennyi korom szabadulhatott fel, illetve, hogy mekkora tüzek kezdtek el dúlni a 10 kilométer széles aszteroida becsapódásának hatására. A becslések igen változatosan adják meg a korom mennyiségét, éppen ezért a kutatók öt forgatókönyvet választottak ki – a legalsó becslés 830 millió tonnányi, míg a legmagasabb 39 milliárd tonnányi szénnel számolt. Minden modellt kis, illetve nagy mennyiségű kísérő víztömeggel elemeztek.
A szakértők olyan klímamodellt használtak, amely az atmoszféra, az óceán és a jégsapka közti összefüggést fedi fel. A kutatók arra jutottak, hogy a kormot a napfény melegítette fel, az anyag többsége így 90 kilométeres magasságba emelkedett. Az egyik forgatókönyv szerint a nagy szemcsék 90 százaléka egy éven belül vissza is jutott a talajra.
Kisebb koromkibocsátásnál azonban a részecskék sokkal nagyobb arányban és sokkal tovább a levegőben maradhattak.
A modell azt mutatja, hogy ebben az esetben közel két éven át nem érkezett elegendő fény a fotoszintézis fenntartásához.
Az alacsony koromkibocsátási forgatókönyv szerint a szénben gazdag felhők majdnem két évig blokkolták a napfény 90-95 százalékát, így csak az árnyéktűrő növények maradhattak életben. A modellek arra utalnak, hogy az átlaghőmérséklet a szárazföldön 28 Celsius-fokkal, míg az óceánban 11 Celsius-fokkal csökkent. A folyamattól az ózonréteg is megsemmisült, nagyjából hét évre volt szükség a helyreállásához.
A tanulmányban a szakértők azt írják, bizonyos atmoszférába kerülő anyagokkal nem számoltak, ezek jelenléte ugyanis vagy nem bizonyított, vagy csapadékként túl hamar távoztak a légkörből ahhoz, hogy jelentős éghajlati változásokat idézzenek elő. Ettől függetlenül hozzájárulhattak ahhoz, hogy a Föld még pokolibb legyen a becsapódás után.
