Tudomány

Rejtélyes vízi “tündérkörök” árulkodhatnak a tengerek egészségéről

24.hu
24.hu

2017. 08. 11. 08:40

A szakértőket már évtizedek óta lenyűgözik a Namíbia és Ausztrália száraz vidékein található tündérkörök, melyek ránézésre sokban hasonlítanak a gombák által létrehozott boszorkánykörökre. A kutatások ellenére továbbra is viszonylag keveset tudni ezen növényformációk kialakulásáról. Szakértők most úgy döntöttek, nem is a szárazföldi, hanem a kevésbé ismert, Európa partjainál feltűnő vízi tündérköröket kezdik el vizsgálni.
Korábban a témában:

A furcsa körök a Mediterrán-tenger spanyolországi partjainál, illetve a Balti-tenger Dániához közeli területein tűntek fel a műholdas felvételeken. Az alakzatok két tengerifű, a Posidonia oceanica és Zostera marina, azaz a neptunfű és a közönséges tengerifű mezeinél figyelték meg.

Science Advances folyóiratban megjelent új tanulmányban a szerzők azt írják, szonártérképészeti módszereket alkalmaztak a körkörös növényformációk mintájának elemzéséhez. A leopárdfoltokként ismert alakzatok a világ számtalan tengerében, a parttól több kilométerre is létrejöhetnek.

A formációk tulajdonképpen csupasz, kerek foltok a tengerfenéken, melyeket tengerifű határol. Az alakzatok szárazföldi “rokonait” jóval előbb fedezték fel, így ezekről valamivel többet tudunk.

Leopárdfoltok Spanyolországnál Kép: Google Maps

A tündérkörök mindig rendkívül száraz területeken alakulnak ki, ahol kevés a forrás. A kutatók úgy vélik, hogy ezen körök a vízért zajló küzdelem hatására jönnek létre. Egy korábbi vizsgálat azt is kimutatta, hogy a tündérkörök 80 százaléka alatt termeszek élnek – így könnyen elképzelhető, hogy a rovarok is hozzájárulnak a foltok kialakulásához.

Úgy tűnik, hogy a tengerben is a verseny hatására jelennek meg az alakzatok, igaz, a tengerifüvek nem a vízért, hanem a szén-dioxidért küzdenek. A leopárdfoltok általában a sekélyebb, part menti vizekben tűnnek fel, mivel a tengerekben itt a legélesebb a harc a tápanyagokért.

Ezen terület forrásait könnyedén befolyásolják a külső tényezők, például a szennyeződések, az emberi tevékenység, a romló vízminőség és az éghajlatváltozás.

Éppen ezért a kutatók szerint a tengeri tündérkörök alaposabb megértése hozzájárulhatna a tengerek és óceánok egészségének felméréséhez. Ez kifejezetten fontos feladat, hiszen a tengerifű mezők a világ legveszélyeztetetteb ökoszisztémái közé tartoznak. A szakértők bíznak benne, hogy a tengeri táj vizsgálatával segíthetnek a védelmi intézkedések irányításában.

(IFLScience)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kecskemét, 2017. március 3.
Stadler József akasztói vállalkozó az ellene költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt indított büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2017. március 3-án. A bíróság a vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor

Meghalt Stadler József

Kommentek

Buenos Aires, 2017. november 17.
Az argentin haditengerészet által közreadott archív képen a német gyártmányú San Juan argentin tengeralattjáró Buenos Airesben. Az argentin haditengerészet 2017. november 17-én bejelentette, hogy két napja megszakadt a kapcsolata az Argentína déli partvidékén 44 fős legénységgel hajózó San Juannal. (MTI/EPA/Argentin haditengerészet)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.