Tudomány

Rihanna tudna kacsintani, csak gyakorolni kéne

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2017. 07. 30. 16:20

Egyes idegpályarendszerek együtt működnek, ilyen a két szem szimultán lehunyása is. Változtatni lehet rajtuk, azaz a kacsintás gyakorlás, nem pedig adottság kérdése.
Korábban a témában:

Nemrégiben lebbent fel a fátyol a szörnyű titokról, miszerint korunk egyik legnagyobb dívája, Rihanna nem tud kacsintani, pedig megpróbálta.

A “tragédia” részleteibe most nem megyünk bele, ám tudományos szempontból mégiscsak érdekes, hogy egyesek képtelenek csak az egyik szemüket lehunyni. Olyannyira, kollégánknak például annak idején honvédségi lőgyakorlaton le kellett kötni a bal szemét célzáshoz.

Nincs előre elrendelve

Az élet más területén nemigen okoz hátrányt e “hiányosság”, és természetesen nőket, férfiakat egyaránt érint. Mi a magyarázat? Buda Botond neurológust, c. egyetemi docenst kérdeztük.

Röviden és nagy általánosságban van olyan, hogy valaki egyáltalán nem, vagy csak az egyik szemével tud kacsintani, de az már nem igaz, miszerint bárki képtelen lenne rá.

Az 1940-es években egy amerikai genetikus kutatásai alapján világszerte tényként kezelték: a kacsintás és “sok más mozgásforma” képessége örökletes adottság kérdése.

A sok más például azt jelenti, ha két kezünk ujjait összefonjuk, melyik hüvelykujj kerül felülre? Vagy hogyan tesszük karba a kezünket, a jobb tenyerünk nyugszik-e a bal bicepszen vagy fordítva? Ismerős dilemmák ezek, sokszor ma is előkerülnek.

Csak gyakorolni kell

Alig kellett egy évtized, egypetéjű ikrekkel végzett vizsgálatok cáfolták a genetikai kódoltságot, ám a köztudatban valamiért még mindig elterjedt tévhit.

Ugyanúgy, mint ahogy a jobb vagy a bal agyfélteke hangsúlyosabb működésének sincs köze ahhoz, ki melyik szemével tud vagy nem tud kacsintani.

Képesség nem kell hozzá, jórészt csak gyakorlás kérdése.

scotitish fold grey cat
Fotó: Thinkstock

A gyerekek sokszor a tükör előtt állva grimaszolnak, csücsörítenek, a felnőttek ugratására sokan majd megfeszülnek, hogy a fülüket mozgassák, és persze próbálkoznak a kacsintással is. Lassan rájönnek, hogyan kell, és ha az egyik szemmel sikerül, a másikra már minek is komolyabb hangsúlyt fektetni?

Felnőttként ilyesmit már kevesen játszanak, olyankor már inkább csak rácsodálkoznak: jé, ez nekem megy vagy nem sikerül. Aki tehát többet gyakorolt, ügyesebb, annak most jobban megy, ennyi az egész

― emeli ki Buda Botond

A kacsintás azért több, mint az egyik szem lehunyása: van egyfajta eleganciája, fontos hogy a szem lehunyásakor arcunk ne ránduljon nevetséges grimaszba. Ez már igazán a mesterfok: egyeseknek könnyen megy, másoknak viszont komoly tréningre van hozzá szükségük.

Két ujj is együtt mozog, ha…

Nem maradunk adósak a tudományos magyarázattal sem. Az idegrendszernek megvan az a tulajdonsága, hogy egyes pályarendszereket együtt működtet, ilyen például a szem lehunyása: alvásnál, pislogásnál a két szemhéj automatikusan együtt mozog. Ezek annyira beégnek, hogy ha változtatni akarunk rajta, bizony nagyon tudatosan kell nekiállni.

De nem lehetetlen. Neuroplaszticitásnak nevezzük azt a jelenséget, hogy az idegsejtek kapcsolati hálója nem fix, hanem az igények szerint folyamatosan és dinamikusan változó, változtatható szisztéma.

Fotó: Thinkstock

A két szemhéj szimultán lehunyása nyilván nagyon erősen beégett a “rendszerbe”. Ha tehát valaki felnőttként még soha nem próbálkozott a kacsintással, komoly kihívást jelenthet az új fajta vezérlés “bekábelezése”. Az elsajátítás azonban jórészt csak akarat és gyakorlás kérdése. Ki könnyebben, ki nehezebben, de képes változtatni: az új “feladat” ugyanúgy beég az agyba ― magyarázza a neurológus.

Érdekes példa: egy kísérlet során összekötötték/ragasztották emberek középső és gyűrűsujját úgy, hogy azok ettől fogva csak együtt mozoghattak. Hetekkel később levették a kötést, és

a két ujj immár szabadon is együtt mozgott, sőt, a kísérlet alanyai képtelenek voltak őket külön mozgatni. Kis idő ‒ és persze gyakorlás ‒ után aztán visszaállt az eredeti állapot.

Az idegtudomány művelői gyakran hivatkoznak az angolul csattanósan rímelő alapigazságra: “Cells that fire together, wire together.” Azaz azok az idegsejtek, amelyek egyszerre tüzelnek, együtt is huzalozódnak be. Az egyszerre aktivizálódó idegsejtcsoportok tehát valamiképp egy hálózatba kötve működnek; a bejáratott működés megváltoztatása aktív tevékenyéget, tanulást igényel. A végszó pedig: a kacsintás képessége nem öröklött adottság, hanem gyakorlás kérdése.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.