A magyar mérnök a világ egyik legkomolyabb Antarktisz-kutató tudományos szervezete, a British Antarctic Survey (BAS) megbízásából dolgozik a déli földrészen – Geréb Gábort a múlt héten mutattuk be a 24.hu-n. Mesélt munkájáról, a barátságtalan környezetben végzett terepi munkáról, napi rutinról és arról, hogy egy veszélyes repedés miatt evakuálták őket a bázisról.
Gábor feladata a műszaki eszközök fejlesztése, telepítése, karbantartása – most a körülbelül Európányi területen folytatott kutatásokról faggattuk.
“Visszapattan” a felszín
Az Antarktiszon végzett munkát két részre kell bontani, terepi projektekre és olyanokra, amelyeket az állomásokon végzünk. Előbbi természetesen sokkal izgalmasabb, főleg a kontinensfelszín és a jég mozgása
– mondja a 24.hu-nak Geréb Gábor.
A szárazföld felszínét gyakorlatilag mindenhol jég borítja, átlagos vastagsága körülbelül két kilométer, de van ahol eléri a 4 km-t is, máshol viszont csak pár száz méter. És olyan pontok is vannak, ahol csupasz sziklák bukkannak ki a végtelen hósivatagból.
Ezeken helyezik el Gáborék a szuperérzékeny GPS-berendezéseket, ezek milliméteres pontossággal képesek mérni a függőleges irányú elmozdulást.
Földünk szilárd kérge és a köpeny szilárd felső része gyakorlatilag úszik az alatta lévő képlékeny, olvadt magmán, mint egy uszály a Dunán. Az Antarktiszon lévő jég elképesztő súlya lefelé nyomja, talán azt is mondhatjuk “behorpasztja” a kérget, ahogy a sóder súlya alatt a teherszállító hajó is mélyebbre süllyed.
A jég viszont soha nem látott sebességgel olvad, főként a klímaváltozásnak köszönhetően gyorsabban, mint ahogy utánpótlást nyerne a csapadékból, így a szárazföldre nehezedő súly egyre kisebb.
A tudományos eredmények ismertetésébe Geréb Gábor nem szeretne belemenni, mert az ő feladata ott műszaki jellegű, de a folyamat mérhető, ott zajlik a lábuk alatt.
Folyók, tavak a jég alatt
A GPS-ek mellé szeizmográfokat telepítettek, ezek a nagyon érzékeny műszerek a világon bárhol kipattanó földrengések, vulkánkitörések tovagyűrűző hullámait mérik a felszínen és a föld mélyén. Ebből lehet megállapítani a lökéshullámok terjedését különböző környezetben, ami életbevágóan fontos védelmi stratégiák kidolgozásához nyújt alapot.
Gábor nagy kedvencei a jégradarok és egyéb, a jég mozgását, szerkezetét vizsgáló berendezések. Nagyot téved aki azt hiszi, a jég az jég és kész. Itt egymáshoz fagyott, együtt és külön-külön is mozgó jégrétegekről van szó, egyes helyeken jég alatti folyókat, tavakat találunk. A szárazföld jegét a saját súlyától összetömörödött hó adja.
A folyamatos nyomás és a gravitáció ereje a partvidékről folyamatosan a tenger felé szorítja a jeget, ezek a jégfolyások. A gigászi, országnyi tömbök kiegészülnek a tenger rájuk fagyott vizével, változó sebességgel haladnak, miközben az egyes rétegek, darabok eltérően mozognak.
Fúrni csak forró vízzel
A jég szerkezetének vizsgálatára több száz méter mély fúrásokat is végeznek alapvetően a szárazföldön megszokottnak mondható technikával.
Csakhogy itt munka közben a furatba folyamatosan forró vizet kell fecskendezni, máskülönben percek alatt visszafagy. Van, hogy lefúrnak egész a tengerig, a lyukba műszereket engednek le a jég alatti víz vizsgálatára. Ezeket hagyják is befagyni, egy év múlva mennek érte vissza, így nyernek 12 hónapos adatsorokat
– magyarázza a magyar szakember.
Gábor nem töltött még annyi időt az Antarktiszon, hogy saját szemével lássa a klímaváltozás negatív hatásait, de az adatok és a munkatársaival való beszélgetések alapján azt mondja, baj van. Az olvadás tényleg nagyon gyors, kimutatható a jég folyamatos csökkenése, a tengervíz melegszik, ami komoly hatással van a tengeri ökoszisztéma alapegységére, a planktonra.
A klímaváltozás márpedig jelen van
Az ember nem is gondolna rá, de a melegebb vízben azok a ragadozók is mélyebbre merészkednek, amelyek eddig csak a felszínen cirkáltak. Nekik nyilván kedvező a kibővített étlap, de az ottani zsákmányállatok kiszolgáltatottak a soha nem látott veszéllyel szemben.
A legijesztőbb mégis az, hogy már az Antarktisz felett is mérhető a légkör szén-dioxid-koncentrációjának növekedése. Miért?
A földi légkörzés rendszere miatt az Antarktisz izolált környezet, ide nehezen jutnak be máshol keletkezett szennyezések. Ha az üvegházgázok koncentrációjának növekedése már az Antarktiszon is mérhető, az annak a bizonyítéka, hogy globális folyamatról van szó
– fogalmaz.
A világ legnyugodtabb helye
Evezzünk vidámabb vizekre, a több mint fél évszázada üzemelő Halley VI. állomásra, ami az evakuálás előtt Gábor bázisa is volt, sok izgalmas projekt fut itt is, az állomás környékén kihelyezett műszerek segítségével.
Ezt kihasználva pedig az időjárási méréseken túl vizsgálják a napszelet, a sarki fényt, Földünk mágneses mezejének változásait és megfigyelik a légkörbe érkező kisebb-nagyobb meteoritokat.
Érdekességként Gábor még elmondja, ezen az állomáson sikerült először kimutatni az ózonlyukat az 1970-es években, és a BAS tudósainak eredményei alapján kezdték kongatni a vészharangot annak idején. Az emberiség szerencsére észhez tért, az ózont pusztító gázok betiltása után a seb szépen gyógyul. Érdemes megjegyezni: mindeddig ez volt az első és egyetlen nemzetközi környezetvédelmi megállapodás, ami sikerrel zárult…
Az antarktiszi tudományos munka nagy hátránya, hogy igencsak gyér a hálózat. Pontosabban olyan hatalmas területről van szó, amit képtelenség folyamatosan monitorozni. Svájcban például egyértelmű, hogy egy gleccser pár év alatt hány métert húzódott vissza, mert szem előtt van, látják, mérik, vizsgálják, dokumentálják. Az itteni adatok viszont nagyon elszórtak, sokkal több időbe telik belőlük messzemenő következtetéseket levonni.
(Kiemelt kép: Geréb Gábor)
