Tudomány

Megtalálták az eddigi legkisebb csillagot

Kutatók egy csoportja megtalálta az eddigi legkisebb ismert csillagot. A Szaturnusznál éppen nagyobb égitest a Földtől 600 fényévre helyezkedik el.

Az EBLM J0555–57Ab egy kettős rendszer tagja, egy nála jóval nagyobb csillag körül kering. A szakértők szerint a rendkívül apró objektum mérete alapján épp a csillagok közé sorolható. Alexander Boetticher, a Cambridge-i Egyetem munkatársa és a tanulmány társszerzője úgy véli, felfedezésük rámutatott, hogy milyen kicsi is lehet egy csillag.

Az objektum mérete ellenére elég nagy tömegűre nőtt ahhoz, hogy magjában beinduljon a fúzió. Ha az égitestben nem zajlana le a reakció, nem a csillagok, hanem a barna törpék közé tartozna.

Bár az EBLM J0555–57Ab csillagnak mondható, mégis rendkívül halvány: 2000-3000-szer fakóbb a Napnál. A szomszédos, jóval nagyobb és fényesebb EBLM J0555–57A miatt igen nehéz volt felfedezni.

Olyan, mintha egy gyertyát próbálnánk megvizsgálni egy világítótorony mögött

– állapította meg Amaury Triaud, a kutatócsapat tagja. Éppen ezért amikor az EBLM J0555–57Ab elhaladt nagyobb társa előtt és kitakarta annak fényét, a szakértők nem tudták, hogy egy csillaggal van dolguk.

Ezzel az úgynevezett tranzit módszerrel általában exobolygókat fedeznek fel, és a csillagászok is először úgy hitték, hogy egy újabb bolygóra bukkantak. A későbbi elemzések – például a tömeg megbecslése – után derült ki, hogy valójában egy apró csillagot találtak.

Az égitest tanulmányozása során kiderült, hogy tömege alapján a közelmúltban híressé vált TRAPPIST-1-hez hasonló. Igaz, az EBLM J0555–57Ab átmérőjében 30 százalékkal kisebb nagyobb rokonánál.

Az efféle kicsi, halvány és hűvös csillagok körül olyan bolygók alakulhatnak ki, melyeken a folyékony víz, és így akár az élet is megjelenhet. Ez persze egyelőre csak feltételezés.

Az apró objektumokról még rengeteget kell tanulnunk. A Nap tömegénél 20 százalékkal kisebb tömegű csillagok rendkívül gyakoriak az Univerzumban, mégis nagyon nehéz felfedezni őket. Az új égitest megtalálása segíthet ezen parányi objektumok megértésében.

A csillag valószínűleg a legkisebb természetes fúziós reaktor, melyről tudunk

– mondta Triaud. A szakértő hozzátette: laboratóriumban ugyan próbáljuk lemásolni a fúziót, de alapvetően a természetben ennél kisebb nem lehet.

(Science Alert)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik