Tudomány

Alakváltó állatok is éltek az ősi óceánokban

Egy új kutatás szerint bizonyos ősi állatok képesek voltak szabályozni méretüket és alakjukat. Igaz, ezek az élőlények első ránézésre inkább hasonlítottak páfránylevelekre, semmint állatokra.

A különös élőlények nagyjából 571 millió éve, hirtelen jelentek meg az óceánokban – 1 milliárd évvel az első eukarióták után, de 30 évvel azelőtt, hogy az élet igazán sokszínűvé vált volna a bolygón. A Jennifer Hoyal Cuthill és Simon Morris, a Cambridge-i Egyetem munkatársai által vezetett kutatócsapat egyelőre nem tudta megállapítani, hogy miért fejlődtek ki ilyen gyorsan ezek az állatok.

Az eddig feltárt fosszíliák elemzése arra utal, hogy az élőlének – az úgynevezett rangeomorfok – a változó óceáni körülményekre válaszul képesek voltak módosítani a testméreteiket.

Alakváltoztatásukkal igen gyorsan igen nagyra nőhettek.

A rangeomorfok a 635-542 millió évvel ezelőtti ediakara alatt éltek. Valószínűleg a vízből nyertek ki táplálékot maguknak levélszerű ágaikkal. Megközelítőleg 541 millió évvel ezelőtt, a kambrium elején tűntek el, és azóta semmi hozzájuk hasonló nem élt a Földön. Egyelőre egyetlen kutató sem tudja, hogy pontosan hogyan táplálkoztak és szaporodtak.

Hoyal Cuthill és Morris számítógépes tomográfiás módszerrel elemzett egy rangeomorf fajt, az Avalofractus abaculust, melynek maradványai Ausztráliából, az Egyesült Királyságból és Új-Fundlandról került elő. Az élőlény mérete néhány centiméter és 2 méter közt ingadozott. A csapat számítógépes szimuláció segítségével próbálta feltárni, hogy milyen környezeti változók szabhatták meg az élőlények méreteit.

A szakértők arra jutottak, hogy az óceán tápanyagtartalmától függően a faj képes volt megváltoztatni a testméretét és alakját. Táplálékszegény környezetben az élőlények kúpos, vékony testet, míg bőséges időszakban nagyobb ágakat növesztettek.

A csapat egyelőre nem tudja, hogy a rangeomorfok mely anyagokra voltak érzékenyek, de a szerves szén és oxigén jó jelölteknek tűnnek. A felfedezés az első fosszilis bizonyítéka lehet az ökofenotipikusságnak – azaz az ökoszisztémának megfelelő alakváltoztatás képességének.

(Live Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik