Tudomány

Három évünk van, hogy megelőzzük a klímakatasztrófát

Egy Nature-ben megjelent tanulmányban a szakértők leírták, hogy mit kell tennünk 2020-ig, ha meg akarjuk menteni a bolygót.

A kutatók szerint már 1 Celsius-fokos globális hőmérséklet-emelkedés is a tengeri jég olvadásához, a korallok pusztulásához és az ökoszisztéma összeomlásához fog vezetni. Hiába állítjuk meg a szén-dioxid-kibocsátás további emelkedését, az atmoszférában már így is rengeteg gáz található, így a melegedés tovább folytatódik.

Bár mindez igen félelmetesnek tűnik, a szakértők úgy vélik, van még remény. A tanulmány szerzői olyan célokat tűztek ki, melyeket 2020-ig el kell érnünk, ha el akarjuk kerülni a klímakatasztrófát.

Az első és legfontosabb feladat, hogy 30 százalékra növeljük a megújuló energiaforrások használatának arányát az áram előállításában.

2015-höz képest ez csupán 6,4 százalékos emelkedést jelent. 2050-ig az építkezésben, a közlekedésben és a nehéziparban is jelentősen csökkenteni kell a gáz kibocsátását.

A közlekedés szabályzása lesz a legnehezebb feladat. Az elektromos járművek értékesítésének 15 százalékot kell kitennie a teljes autóeladásban, a jelenlegi 1 százalékhoz képest hatalmas fejlődésre lesz szükség. A kibocsátás csökkentésének jelentősen kell érintenie a tömeg- és légi közlekedést.

A földhasználatban is komoly változtatásokra van szükség. Amennyiben a következő évtizedben sikerül megállítani az erdőirtást, 2030-ig megkezdődhet a visszatelepítés. A több fa nem csak a szén-dioxid megkötése miatt fontos, hanem a vízbiztonság és a biológiai sokféleség megőrzésében is nélkülözhetetlen.

Mivel a felmelegedés elleni küzdelem fő támogatója jelenleg a magánszektor, az államnak nagyobb szerepet kell vállalnia.

A kutatók szerint a kitűzött célokat úgy lehet elérni, ha az alapvető irányelveket komoly tudományos bizonyítékokra alapozzák.

A tudósoknak ügyesebben kell ismertetniük ötleteiket, a politikusoknak pedig jobban oda kéne figyelnie a szakértőkre. A tanulmány szerzői úgy vélik, az optimizmus lehet a kulcs. Bár elcsépelten hangozhat, a sikerek és megoldások ismertetése valóban ösztönzően hathat.

Emlékeznünk kell arra, hogy a lehetetlen nem egy tény, hanem egy hozzáállás

– írják a kutatók. A szakértők hozzáteszik: mindig lesznek olyanok, akik struccpolitikát folytatnak. Sokan azonban készen állnak a tehetetlenség leküzdésére.

(IFL Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik