Tudomány

Pár hónap alatt százezrek hagyták el Magyarországot

Lugosi Péter
Lugosi Péter

2017. 06. 20. 14:45

Ahol súlyos konfliktus van, sokan érzik úgy, a menekülés az egyetlen megoldás. A menekültek világnapján emlékezünk arra, hogy történelmünk során sok olyan esemény volt, amely a magyarokat késztette arra: kerekedjenek fel, és hazájukat hátrahagyva leljenek biztonságra.
Korábban a témában:

A magyar menekültekről a többségnek az 1956-os forradalom utáni kivándorlás jut az eszébe. Ám már hazánk korai történetében is többször előfordult, hogy voltak, akik külföldön kerestek menedéket.

Vazul fiai meghálálták a vendégszeretetet

Az egyik legkorábbi ismert eset Vazul fiainak története.

Vazul Szent István unokatestvére volt, aki a korszak politikájának egyik meghatározó figurájává vált. Sokáig feltehetőleg jó kapcsolatot ápolt a királlyal, az 1030-as években azonban megromlott a kapcsolatuk.

Vazul megvakítása a Képes krónikában Kép: Wikipedia

Miután István fia és a trón várományosa, Imre herceg 1031-ben meghalt, Vazul akart örökössé válni – egyes források szerint ezt az elképzelést eleinte István is támogatta. Ám az öreg király végül Orseolo Pétert választotta.

A döntést Vazul képtelen volt elfogadni, olyannyira, hogy még egy királyellenes összeesküvésben is részt vett. A puccs sikertelennek bizonyult, István pedig úgy döntött, uralkodásra alkalmatlanná kell tenni Vazult, ezért megvakíttatta.

Vazul fiai, András, Levente és Béla ekkor, elsősorban Orseolo Pétertől tartva, elmenekültek az országból. Előbb Csehországba, majd Lengyelországba kerültek, végül András és Levente Kijevbe ment tovább.

Külhoni tartózkodásuk alatt mindvégig szívesen látták őket, igaz, maguk is sokat tettek házigazdáikért.

Béla például több győztes háborúban is részt vett a lengyel fejedelem oldalán. Szolgálataikért cserébe András a kijevi, Béla pedig a lengyel uralkodó lányának kezét nyerte el.

A testvérek végül a magyarországi politikai helyzet fordulatai okán hazatérhettek. András és Levente 1046-ban, Béla pedig két évvel később érkezett meg Magyarországra. A fivérek közül kettő – András és Béla – később a trónra is felülhetett.

A törökök oltalma

A török uralom alatt, illetve az azt követő időszakban a Habsburg-ellenes párt tagjai szorult helyzetben gyakran épp a törököknél húzták meg magukat.

Thököly Imre egy 17. századi festményen Kép: Wikipedia

Thököly Imre az 1670-es évek végén csatlakozott a korszak híres-hírhedt felkelőihez, a kurucokhoz, és rövidesen a mozgalmuk élére állt. A felkelőket vezetve jelentős sikereket ért el a Habsburgok ellen, és 1682-ben török segítséggel létrehozta a Felső-magyarországi Fejedelemséget.

Nem sokkal később azonban szembekerült a portával, és 1685-ben török fogságba került. Az oszmánok arra számítottak, hogy kedvezőbb békét köthetnek I. Lipóttal, ha felajánlják az uralkodónak a sok kellemetlenséget okozó Thökölyt.

A terv nem vált be, így pár hónapnyi fogva tartás után szabadon bocsátották. Thököly még évekig segítette az oszmánokat – rövid ideig még Erdélyt is vezette a török porta támogatásának köszönhetően.

Az 1699-es oszmán-osztrák háborút lezáró karlócai békében a felek Thökölyre és kurucaira is kitértek. A megállapodás értelmében a szultánnak a határtól távol kellett letelepítenie a felkelőket.

Thököly így utolsó éveit az Oszmán Birodalom kis-ázsiai területén töltötte. 1705-ben İzmitben halt meg.

Hasonló utat járt be II. Rákóczi Ferenc, aki anyja második férje, azaz Thököly Imre révén maga is közel állt a bujdosókhoz.

Rákóczi 1703-ban állt a kurucmozgalom élére, majd 1704-ben Erdély fejedelmévé választották. Az ismert szabadságharc bukása után 1711-ben előbb Lengyelországba, majd Angliába, innen pedig Franciaországba menekült. Végül 1715-ben fogadta el az oszmánok meghívását: 1717-ben Rodostóba költözött, és ott is halt meg 1735-ben.

Kossuth bejárta Amerikát

Az 1848-49-es szabadságharc után is rengetegen választották az Oszmán Birodalmat: politikusok, újságírók és katonák szöktek a mai Bulgária területén található Vidinbe. A menekültek közt volt az egykori magyar kormány több tagja, így Kossuth Lajos, Szemere Bertalan és Mészáros Lázár is.

Egy kisebb csoport nyugatra indult, így tett Teleki László és Andrássy Gyula is.

A magyar emigránsok Európa összes nagyobb városában megjelentek: Konstantinápolyba, Londonba, Párizsba, Brüsszelbe, Genfbe kerültek, sőt, egy kisebb csoport már 1849-ben Amerikában járt.

A korszak emblematikus magyar emigránsa maga Kossuth Lajos volt, aki előbb az Oszmán Birodalomba menekült, majd rövid ideig – Thökölyhez hasonlóan – osztrák kérésre Kis-Ázsiába telepítették. Innen 1851-ben távozott, előbb Angliába, majd az Egyesült Államokba ment.

Kossuth Lajos New Yorkban, 1851-ben Kép: Wikipedia

Amerikában több mint hét hónapig tartó országos körúton vett részt, az államok több meghatározó politikusával is találkozott, sőt, Cincinnatiban a helyi szabadkőműves páholyba is felvették. Turnéja során klasszikus angoljával és személyiségével mindig lenyűgözte aktuális hallgatóságát.

A tengerentúlon minden városban hatalmas tisztelettel és örömmel fogadták. A magyar politikust még ma is sokra tartják az Egyesült Államokban, városok és utcák őrzik Kossuth nevét.

Amerikai útja után a magyar politikus ismét Angliába került. Innen csak 1861-ben indult tovább, ettől az évtől kezdve egészen haláláig Torinóban élt. Az olasz városban írta meg a kiegyezés ellen tiltakozó híres üzenetét, a Cassandra-levelet.

Kossuth életében már nem térhetett vissza Magyarországra, de 1894 márciusában bekövetkezett halála után testét hazaszállították. A turini remetét április 1-jén temették el, magyar földbe.

200 ezer magyar kerekedett fel

Valószínűleg legtöbbünknek a magyar menekültekről az 1956-os szabadságharc után meginduló tömeg jut eszébe. Nem véletlenül.

1956 októberének végétől kezdődően pár hónap alatt nagyjából 200 ezer magyar hagyta el az országot, többségük Ausztria felé vette az irányt.

Megközelítőleg 20 ezer ember délre, Jugoszláviába indult.

Nyugaton nem csak a politikai vezetés és a különböző szervezetek, hanem a lakosság is kötelességének érezte, hogy valamiképp segítsen a diktatúra elől menekülő magyarokon. Ausztriában az emigránsokat elbírálás nélkül menekültekként kezelték, a magyarok ellátásába a kormány mellett az önkéntesek is bekapcsolódtak: sokszor étellel, kávéval várták a határon átkelt kimerült magyarokat.

Magyar menekültek Utrechtben, 1956 novemberében Kép: Wikipedia

A határon túl természetesen nem volt rózsás a helyzet, hiszen Ausztria nem készült fel ekkora tömeg fogadására. A határnál buszokkal és vonatokkal vették fel a menekülteket, majd szállították tovább az ideiglenes táborokba. Bár a körülmények messze nem voltak tökéletesek, a lakosság, az egyházak és a Vöröskereszt mindent megtett az emigránsokért.

1957 tavaszára a magyarok többsége elhagyhatta korábbi befogadó országát, szétszéledve a világban. Mivel a menekültek többsége fiatal, egészséges, egyedülálló férfi volt, nyugaton pedig a gazdasági fellendülés miatt épp munkaerőre volt szükség, a menekülők könnyen el tudtak helyezkedni külföldön, ez pedig jelentősen megsegítette az integrálásukat.

(Kiemelt kép: Eleanor Roosevelt magyar menekültekkel találkozik 1957 májusában Kép: Wikipedia)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.