Tudomány

Újra észlelték az Einstein által megjósolt gravitációs hullámokat

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2017. 06. 01. 17:15

Újabb két fekete lyuk összeolvadását figyelték meg kutatók a LIGO (lézer interferométeres gravitációshullám-vizsgáló obszervatórium) detektoraival. Ez a harmadik alkalom, hogy a kozmikus esemény révén az Egyesült Államokban működő szerkezet észlelte az Albert Einstein által több mint száz éve megjósolt gravitációs hullámokat.

Ezzel tartósan új ablak nyílt a világegyetemre – hangsúlyozta a csütörtöki bejelentéssel kapcsolatban a LIGO együttműködés, amelyben magyar tudósok is részt vesznek. A most ismertetett esemény emellett megerősítette a fekete lyukak egy új osztályának létezését – tették hozzá a szakemberek, akik a Physical Review Letters című tudományos folyóiratban publikálták tanulmányukat.

Csakúgy, mint a gravitációs hullámok első, 2015. szeptemberi megfigyelésekor, most is a hannoveri Max Planck Gravitációfizikai Intézetben fedezték fel először a téridő hullámszerű változását. A LIGO Egyesült Államokban található detektorai 2017. január 4-én észlelték a 3 milliárd fényévnyire lévő két, egymás körül nagy sebességgel, spirálszerűen forgó, végül pedig eggyé váló fekete lyuk összeolvadásából származó gravitációs hullámokat.

A két objektumból létrejött fekete lyuk 49 naptömegű. A gravitációs hullámok első megfigyelésekor 62 naptömegű, a második alkalommal – 2015 karácsonyán – 21 naptömegű fekete lyuk született két-két fekete lyuk összeolvadásából. A 2017-es esemény tehát már a harmadik ilyen fajsúlyú esemény, ami megerősíti a – több mint 20 naptömegű – fekete lyukak új osztályának létezését – mutattak rá a tudósok. “Olyan égitestek ezek, amelyek létezéséről nem is tudtunk azelőtt, hogy a LIGO felfedezte őket” – hangsúlyozta David Shoemaker, az együttműködésben részt vevő Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) LIGO-szóvivője.

A gravitációs hullámok hasonló változásokat keltenek a téridőben, mint a vízbe dobott kő a víz felszínén. Einstein relativitáselmélete szerint nagy tömegű objektumok mozgásakor keletkeznek. Minél nagyobb a tömeg és a mozgás sebessége, annál nagyobbak a hullámok.

A LIGO két detektora – az egyik Louisiana, a másik Washington államban – ezeket a rezgéseket mutatja ki. Így tudták megfigyelni a mostani esetben a két összeolvadó fekete lyuk utolsó másodpercét. A jel ezúttal gyengébb volt, mint a gravitációs hullámok első észlelésekor, aminek az az oka, hogy az esemény csaknem kétszer olyan távoli volt.

A LIGO által megfigyelt kozmikus események a tudósok szerint arra utalnak, hogy a nagy tömegű feketelyuk-párok gyakoribbak az eddig véltnél. “Még sok újat fogunk megtudni, izgalmas időszak ez a gravitációshullám-asztrofizikában” – hangsúlyozta a hannoveri Max Planck Intézet igazgatója, Karsten Danzmann.

(Buzzfeed)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Sickness and flu concept
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.