Tudomány

Űrszondát küld a Naphoz a NASA

A NASA bejelentette: űrszondát indít jövőre a Naphoz. A misszióval az emberiség először juttat majd igen közel egy eszközt egy csillaghoz. Nem kérdéses, hogy a program az űrkutatás egyik legnagyobb előrelépése lesz.

A tervek szerint a 2018 nyarán felbocsátott Solar Probe Plus nagyjából 6,2 millió kilométerre fog keringeni a Nap felszínétől, a csillag atmoszférájának külső rétegénél. Ebben a környezetben olyan elképesztően magas hőmérsékletnek és sugárzásnak lesz kitéve, melyet ember alkotta tárgy még nem tapasztalt meg.

A küldetés elsődleges célja az, hogy jobban felmérjék a Nap külső légkörét, illetve, hogy megértsék, miként is működnek a csillagunkhoz hasonló objektumok.

A NASA szakértői szerint az űrszonda hétszer közelebb lesz a Naphoz, mint korábban bármelyik eszköz.

Csillagunk közelébe utoljára 1976-ban küldtünk szondát, akkor a Helios-2 perihéliuma – azaz a pályáján a Naphoz legközelebbi pontja – 43 millió kilométerre volt az égitesttől.

A NASA közleménye szerint a Solar Probe Plus a Nap külső atmoszféráját fogja elemezni. Méréseivel a csillagok formálódására vonatkozó, több évtizeddel ezelőtt felmerült kérdésekre adhat majd válaszokat. Az elemzéseknek köszönhetően pontosabbá válhatnak a nagyobb űridőjárási jelenségek előrejelzései, ami nem csak az asztronauták és űreszközök, hanem a Föld védelmének szempontjából is fontos lehet.

A tervezett űrszondát egy 11,43 centiméter vastag szénszálas hőpajzs védi majd az elképesztő, 1,377 Celsius-fokos hőtől.

(Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik