Egyedülálló kísérletet folytattak az ELTE Etológia Tanszékén: a kutatók arra voltak kíváncsiak, hogyan tudjuk értelmezni mi, emberek a kutyák morgását. Ehhez negyven önkéntest válogattak össze úgy, hogy a csoportban hasonló arányban képviseltessék magukat férfiak és nők, illetve kutyások és nemkutyások.

A csoportnak korábban felvett, játékos és agresszív kutyamorgást játszottak le. Utóbbi kategóriát aztán még két részre bontották: amikor az eb csont őrzése közben és amikor egy idegen ember fenyegető közeledésére hallatja hangját.

Mindenkiben van egy kis Dr. Dolittle

A “tesztalanyok” persze erről mit sem tudtak. A hangfelvételek meghallgatása után először egy kérdőív segítségével kellett megválaszolniuk, mit gondolnak az adott hangot kiadó kutya érzelmi állapotáról. Majd arra kérték őket, próbálják a morgásokat besorolni a fenti három kategóriába.

Az eredmény pedig: értjük a kutyák “nyelvét”, persze nem úgy, mint Dr. Dolittle. A hallott morgásoknak megfelelő érzelmi állapotot a legtöbben jól tippelték meg: a játékos morgást vidámnak, a csontőrzőt és fenyegetőt dühösnek, agresszívnek értékelték, de az utóbbiban a félősség is megjelent.

A játékos morgás felismerésénél 80 százalék feletti volt a találati arány, míg az agresszív kategóriában a csontőrző és a fenyegető idegenre morgást gyakran összekeverték. A kutya érzelmi állapotát tehát a legtöbb ember helyesen állapítja meg a morgásból, ám a morgást kiváltó helyzet felismerésében már árnyaltabb a kép.

Az embereknek ugye kizárólag egy hangfelvétel alapján kellett három fenti kategóriába sorolni: miért morog a kutya?

Ebben a férfiak – bőven hibahatár feletti – 45 százalékos sikert értek el, a nők viszont 65 százalékot. Nagyjából ugyanilyen különbség mutatkozott a nemkutyások és kutyások között: utóbbi csoport javára.

Lelkiállapotát teszi közhírré

Mégis, hogyan és miért vagyunk képesek megérteni a kutyák “beszédét”? Faragó Tamást, a kutatás vezetőjét, az ELTE Etológia Tanszékének munkatársát kérdeztük.

Mindenki tudja, mit jelent a kutya morgása, de a legtöbben bajban lennénk, ha definiálni kellene. Kezdjük is ezzel: a kutyafélékre jellemző, mély frekvenciájú, zajos vokalizáció, amelyeket elsősorban agresszív helyzetekben alkalmaznak.

A diszkrét, jól elkülöníthető hangtípusok, mint például ugatás vagy nyüszítés mellett a kutyák különböző hosszúságú, és változó frekvenciájú hangokkal tájékoztathatják a külvilágot saját aktuális érzelmi állapotukról, amik átmeneti formákon keresztül változva dinamikusan követhetik az belső állapot módosulásait. Ilyen lehet a morgás és a nyüszítés a skála két végpontján.

Valahogy úgy képzeljük el, amikor a csecsemő valamit közölni akar, és először halkan nyökög, nyöszörög. Ha senki nem foglalkozik a problémájával, belső állapotának változásával, egyre erőteljesebb hangokat hallat, egyre keservesebb sírásba kezd. Érdekesség: biztos mindenki látott már a fűben elégedetten hempergő, “morgó” kutyát, amelyikből majd kibuggyan a megelégedettség. Nos, ezt a hangot angolul moannak nevezik – magyar kifejezés nincs is rá -, és átmeneti hang, valahol félúton keresendő a morgás és a nyüszítés között. Hasonló hangot használnak még egyes kutyák például kunyerálás közben.

Emberi állatok és állati emberek

De térjünk vissza a kutatáshoz. Hogyan érthetjük meg a kutya morgását? Az érzelmi állapotot kifejező hangadásban alapvető biológiai szabályszerűségek állnak fenn az összes emlősnél. Emellett az e rendszertani osztályba tartozó állatok – ide értve az embert is – hangképzése alapjaiban ugyanúgy működik, valamint az érzelmi állapotok is hasonlóak emlősök esetén. Sőt, utóbbiak az agyban is hasonló változásokat indítanak el. Minden emlősfaj esetében – magyarázza a szakember.

Nagy általánosságban a magas hangok felkorbácsolt izgalmi állapotot jeleznek, míg a mélyek nyugalomra, megelégedésre utalnak. Az elnyújtottak negatív, míg a rövidebb, pulzáló hangok pozitív érzelmeket fejeznek ki. Amikor az ember elneveti magát, az egy mély, zakatoló “ha-ha-ha”. De ha megégeti a kezét, akkor az elnyújtott, magas “aúúúúú” szakad ki belőle – aztán persze az illető vérmérsékletéből adódó kommentár, de ezt nem idéznénk.

Ez a közös gyökereken alapuló hasonlóság segít megérteni a kutyákat: a játékos morgás rövidebb, az agresszív hosszabb egységekből áll, és más a frekvencia is. Ugyanez magyarázza, miért értelmezték nagy számban helyesen a morgást azok is, akiknek nincs kutyájuk, és soha nem is volt- mondja Faragó Tamás.

A laikus ilyenkor rácsodálkozik, mennyire emberiek egyes állatok, a biológus pedig lazán rávágja: nem több ez, mint annak a bizonyítéka, hogy az ember is az állatvilág része, rendszertanilag állatok vagyunk.

Hazudni is tudnak a kutyák

Nehezebb arra választ találni, a kutatásban részt vevők hogyan tudták jóval hibahatár felett megkülönböztetni egymástól a már említett két agresszív morgást, a csontőrző és a fenyegető idegenre adott reakciót? A kettő között még a szakemberek számára is egyetlen különbség van, az úgynevezett formáns diszperzió, amiből a morgó állat testméretére lehet következtetni. Egy másik kutyának nyilván egyértelmű, de egyelőre nem tudni, az embernek miért “érthető” – jegyzi meg az etológus.

Viszont ha már morgás és testméret egy újabb érdekesség: korábban írtunk róla, hogy az ebek hajlamosak “hazudni” méreteiket illetően. A játék során, mint ahogy a gyerekek is szuperhősök bőrébe bújnak, morgásával az aprócska Buksi is fennen hirdeti magáról, hogy legalább egy bulldog ereje lakozik benne. Ez is emberi bennük – pontosabban állati bennünk.

Nagyobbnak morogja magát a kutya

Érdekes módon csak játék közben próbálják elhitetni, hogy nagyobbak lennének, élelmüket védve beismerik hány kilók is valójában. Elmagyarázzuk, miért.

Éles helyzetben, csontőrzésnél viszont egy ilyen tréfa veszélyes lehet arra, aki elsüti. A morgás viszonylag halk, az eb tisztában van vele, hogy aki azt hallja, az már bizonyosan látja is. Átverni tehát nem tudja, viszont ha az ellenfél a morgás által sugallt méretekhez igazítja esetleges támadását, abból nagy baj lehet. Gondoljunk arra, ha mondjuk egy rottweiler szemet vet egy pincser által csócsált csontra, és elhiszi, amikor a kis szerencsétlen német juhásznak “hazudja magát”.

A nők jobbak, az a kutya pedig nem mosolyog

Maradt a nőkés a férfiak eltérő sikerű “morgásértelmezése”. Az érzelmi állapotot mindkét nem közel azonos arányban mérte fel helyesen, a különbség akkor mutatkozott meg, amikor az érzelmi helyzetet kellett meghatározni – jó, jó, hogy agresszívan morog a kutya, de miért?

Ez az emberi agyban már egy magasabb kognitív feldolgozási szint, amiben a nők jobbak. Ahogy az érzelmi állapot felmérésében és jobb az empatikus képességük is, mit a férfiaknak

– mondja Faragó Tamás.

A kutatás eredményei összességében pedig újabb bizonyítékot nyújtanak arra, hogy az érzelemfelismerésben biológiailag meghatározott szabályrendszer működik. A kutyások-nemkutyások közti különbség rávilágított arra is, hogy a helyzetek felismerésében szerepe van a tapasztalatnak, tanulható.

Kutya-ember összefüggésében ennek fontos gyakorlati jelentősége is van. Amikor kisgyerekeknek különböző “arckifejezésű” kutyák fotóit mutatták, az őrjöngve vicsorító ebről szinte kivétel nélkül azt mondták: mosolyog. Nyilván, mert emberi mimikához kötik, de könnyen belátható, egy ilyen tévedés a valóságban életveszélyes is lehet. Meg kell tehát tanulni.

A kutatócsoport tagjai: Faragó Tamás, Takács Nándor, Miklósi Ádám és Pongrácz Péter, a tudományos eredményekről beszámoló tanulmány a Royal Society Open Science hasábjain jelentek meg.