Az antiszemitizmus Magyarországon sem a XX. század találmánya, de zsidók és keresztények a honfoglalás óta többé-kevésbé békében éltek a Kárpát-medencében. Kevésbé, mert vallási alapon évszázadokon keresztül korlátozások voltak érvényben, mint mindenhol másutt is. Többé pedig azért, mert a korabeli európai államokhoz képest itt a zsidóság békében élhetett, sőt sokszor a Magyar Királyság területén talált menedéket.
A kiegyezés után a zsidó vallású magyarok minden tekintetben egyenlő jogokat kaptak a keresztény magyarokkal, a hazai zsidóság büszkén vallotta magát izraelita vallású magyarnak. De antiszemitizmus természetesen létezett akkor, előtte és utána is. Kossuth Lajos az 1882-ben kirobbant tiszaeszlári hamis vérvád kapcsán fogalmazta meg:
Én ember és ember között faj-, nyelv-, vallás- felekezet miatt soha sem tettem s nem is fogok tenni különbséget; az antisemitikus agitatiót mint a XIX-ik század embere szégyellem; mint magyar restellem, mint hazafi kárhoztatom; – kárhoztatom már csak azért is, mert a fenforgó sociális és közgazdászati bajokra nézve a symptomákat [tüneteket] okoknak tünteti fel, s mintha a hazánk jólétét akadályozó idegen érdekek szolgálatába állott volna a valódi okok felismerésétől s az orvoslat kutatásától és sürgetésétől a figyelmet elterelni.
Törvénnyel a zsidók ellen
Az első világháború után Kossuth szavai ismét valósággá váltak: egyre inkább a zsidóság vált a kommunista diktatúra és a trianoni tragédia bűnbakjává. A numerus clausus, magyarul zárt számként híressé vált törvény 1920-ban Európa egyik első zsidóellenes jogszabálya volt. Az 1920:XXV. tc. hivatalos címe: “A tudományegyetemekre, műegyetemre, a budapesti közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiára való beiratkozás szabályozásáról”.
Ez a felsőoktatási intézményekbe felvehető hallgatók számát az egyes “nemzetiségek és népfajok” összlakossághoz viszonyított arányszámában maximalizálta és “nemzethűséghez” kötötte. Elvileg a zsidók nem lettek volna érintettek, hiszen ők – mint fent írtuk – jogilag izraelita vallású magyaroknak számítottak, csakhogy ám a törvény végrehajtási utasítása nemzetiségnek minősítette a zsidóságot.
A Teleki-kormány az elcsatolt területekről a megmaradt országba menekült magyar értelmiségnek akart kedvezni, és erre a zsidó kártya kijátszása megfelelőnek bizonyult. A gyakorlatban azonban a zsidó hallgatók aránya nem csökkent 8 százalék alá, és a nemzetközi tiltakozás hatására 1928-ban ki is emelték a törvényből a nemzetiségi arányszámokra vonatkozó paragrafust.
Kodály, Móricz és Bartók is tiltakozott
Ahogy Magyarország egyre inkább a náci Németország befolyása alá került, megjelent az első törvény, ami már csíráiban ugyan, de faji alapon határozta meg a zsidóságot, és természetesen korlátozta. Az 1938:XV. törvénycikk “A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról” címet viselte, az utókor első zsidótörvényként ismeri.
Mentesültek alóla azok, akik az első világháborúban és az ellenforradalomban érdemeket és kitüntetéseket szereztek, a hősi halottak özvegyei és gyermekei, az 1919 augusztusa előtt kitértek és ezek gyermekei. Maga a szöveg is vallási alapon definiálta a “zsidó” fogalmát, de az már “faji” megkülönböztetést jelent, hogy a törvény zsidónak minősítette az 1919. augusztus 1-je után kikeresztelkedett embereket is.
Komolyan sérült a jogegyenlőség, 59 keresztény magyar művész és értelmiségi emelte fel a szavát ellene. Olyan szellemi óriások, mint Bartók Béla, Kodály Zoltán, Móricz Zsigmond, Zilahy Lajos, Csók István. Eredménytelenül.
Túl minden határon
A helyzet egyre rosszabb lett, a világ a második világháború küszöbén állt, amikor 1939. május 5-én megjelent a második zsidótörvény, “a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról”, ami már minden szempontból átlépte a Rubicont.
Voltak kivételek, a vallási hovatartozás fontos viszonyítási alap maradt, és nem volt maradéktalan a faji definíció sem, de a törvény indokolása egyértelművé tette, hogy a zsidóságot egyetlen, megbonthatatlan faji csoportként látja.
És komoly csapást mért a magyar zsidóságra:
- Szellemi pályákon hat százalékban maximálta arányukat.
- Kitiltotta a zsidókat az állami közigazgatási és igazságügyi apparátusból, középiskolai tanári karokból.
- Nem tölthettek be színházaknál és lapoknál olyan állást, amely befolyással volt az adott intézmény vagy orgánum szellemi irányvonalára.
- Tovább korlátozta az egyes vállalatoknál alkalmazható zsidók számát.
- Visszaállította a numerus clausust.
- Az engedélyköteles ipari és kereskedelmi ágazatokból kizárta a zsidókat.
- Jelentősen megnehezítette a zsidók mezőgazdasági ingatlanvásárlását.
Később még szigorúbb, még durvább szabályok léptek életbe, elkezdődött a gettósítás és a magyarországi holokauszt. De nem megyünk tovább, maradunk az első két zsidótörvénynél, melyek nagyon érzékeny veszteségeket okoztak a zsidó származású magyaroknak.
Strómanok, zsidók és a magyar állam
A két zsidótörvény egyikét sem hajtották végre maradéktalanul, és persze megvoltak a kiskapuk is, mint például a strómanság rendszere.
A német Strohmann szó jelentése szalmabábu, a korban strómannak vagy aladárnak nevezték azt a nem zsidó személyt, akinek a nevére íratták a vállalatot, boltot, üzemet. A vállalkozás így mentesült a zsidótörvények alól, a stróman rengeteg pénzt zsebelt be, ám a háttérből irányító tulajdonos is fenn tudta tartani magát.
Ráadásul mindez gyakran a hatóságok hallgatólagos beleegyezésével történt: az állam, főleg a fellendülő hadigazdaságra való tekintettel nem veszíthette el a zsidó nagyvállalatokat és szakembereket.
(Cikkünk forrása a zsidótörvényekkel kapcsolatban: A Holokauszt Magyarországon. Kiemelt kép: Bundesarchiv)
