Tudomány

Új törpebolygót találtak a Naprendszer peremén

Csillagászok egy csoportja egy meglehetősen nagy égitestet fedezett fel a Naprendszer szélén. Az eddig rejtőzködő objektumot DeeDee-nek becézik, a Distant Dwarf - azaz Távoli Törpe - kifejezés után.

Az égitestet még 2016 végén azonosították, igaz, ekkor még nagyon keveset tudtak a fizikai jellemzőiről. Az Atacamai Nagyméretű Milliméteres/Szubmilliméteres Hálózat (ALMA) közelmúltban elvégzett elemzésével új adatokat közölt az objektumról. Úgy tűnik, a DeeDee jóval nagyobb, mint amire a kutatók számítottak.

A vizsgálat alapján az égitest valamivel kisebb a Ceresnél, mérete a törpebolygó kétharmada. A DeeDee tulajdonságai alapján megfelel a törpebolygó kritériumának, igaz, a szakértők egyelőre nem állapították meg hivatalosan, hogy pontosan milyen objektum.

Az égitest a Naprendszer peremén található, 92 csillagászati egységre a Naptól – ez nagyjából 137 milliárd kilométert jelent.

Ez azt jelenti, hogy a DeeDee a második legtávolabbi  Neptunuszon túli objektum (TNO).

Az égitest azért is érdekes, mert elképesztően hosszú a pályája: 1 100 évbe telik, mire képes megtenni egy ciklust a Nap körül.

David Gerdes, a Michigani Egyetem kutatója és az új tanulmány vezető szerzője szerint a Plútó mögött egy bolygótestekben meglepően gazdag régió helyezkedik el. Néhány itt található objektum meglehetősen kicsi, némelyiknek a mérete azonban a Plútóéval is vetekszik.

Csak azért, mert ezek az égitestek messze vannak, még nem jelenti azt, hogy ne lennének érdekesek. A DeeDee-hez hasonló objektumok sokat elárulhatnak bolygórendszerünk fejlődéséről. Ezen égitestek alaposabb megismerésével talán a bolygók formálódásáról is tanulhatnánk.

Elképesztően hideg, nagy és sötét

A DeeDee-t először a Blanco űrtávcső szúrta ki, a Sötét Energia Felmérés során. A vizsgálatban közel 15 000 felvételt elemeztek, így azonosítva több mint 1,1 milliárd objektumot – többségükről később kiderült, hogy távoli csillagok vagy galaxisok. Csupán néhány égitest bizonyult a Naprendszer szempontjából is érdekesnek.

Ezen objektumok közé tartozott egy TNO is, melyet a szakértők informálisan DeeDee-nek neveztek el. A titokzatos égitest a 15 000-ből 12 fényképen tűnt fel. Az objektumról ekkor még nem tudták megállapítani, hogy pontosan milyen típusú égitest lehet. Ehhez az ALMA vizsgálatára volt szükség.

Az elemzéssel aztán kifejezetten pontos adatok születtek. A kutatók még azt is meg tudták állapítani, hogy a DeeDee egy rendkívül hideg bolygótest, nagyjából mínusz 240 Celsius-fokos – tehát megközelítőleg 30 fokkal melegebb az abszolút nullánál.

A hőmérsékleti információk alapján a szakértők arra jutottak, hogy bár az objektum meglepően nagy, felülete mégis olyan sötét, hogy csupán a napfény 13 százalékát képes visszaverni.

Nagyjából olyan fényesen látszik a Földről, mint egy, a Hold és a bolygónk közé félúton elhelyezett képzeletbeli gyertya.

A DeeDee felfedezése bebizonyította, hogy a technológia elég fejlett ahhoz, hogy ilyen távoli, lassan mozgó sötét objektumokat is azonosítson a Naprendszer szélén. Talán hasonló eszközökkel a közeljövőben a feltételezett kilencedik bolygó nyomait is azonosítani tudják majd.

(Science Alert)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik