Tudomány

13 éve nem járt ilyen közel ennyire nagy aszteroida

Ahogy arról korábban beszámoltunk, április második felében egy rendkívül nagy aszteroida fog elhaladni a Föld mellett. Bár az égitestet könnyedén fel lehet majd fedezni az éjszakai égbolton, biztonságos távolságban lesz.

A 2014 JO25 nevű aszteroidát 2014 májusában fedezték fel a Catalina égboltfelmérés kutatói. A 650 méter széles égitest elég nagy lenne ahhoz, hogy a Földbe csapódva komoly károkat okozzon – igaz, a dinoszauruszokat elpusztító aszteroida így is 20-szor nagyobb volt.

Félni azonban nem kell, az objektum biztonságos távolságban fog elszáguldani mellettünk. A 2014 JO25 legközelebb 1,8 millió kilométerre lesz tőlünk, tehát 4,6-szor messzebb, mint a Hold. Az égitest 400 éve nem járt ennyire közel hozzánk, és nem is fog az elkövetkező 500 évben. A kutatók úgy vélik, nincs esély arra, hogy az objektum valaha is eltalálja a bolygónkat.

Igen ritka, hogy egy ekkora aszteroida csillagászati szempontból karnyújtásnyira repüljön el. Bár jóval kisebb objektumok hetente haladnak el ennél is közelebb, a nagyobb égitestek nem túl gyakran közelítik meg bolygónkat. A 2014 JO25-t megelőző utolsó nagy aszteroida az 5 kilométer széles Toutatis volt, amely 2004 szeptemberében hasonlóan közel húzott el.

A következő nagyobb égitest a 1999 AN10 lesz, ez 2027-ben majdhogynem a szomszédban jár majd, 380 000 kilométerre.

Mai tudásunk szerint a Földet a közeljövőben egyetlen aszteroida sem fenyegeti. A NASA kutatói úgy vélik, a számunkra legveszélyesebb égitest az 520 méteres 2017 FN128, amely 2054. és 2116. 0.0000023 százalékos valószínűséggel csapódhat a bolygónkba.

Ez persze nem jelenti azt, hogy nem is kell törődni az objektumokkal, sok aszteroidát ugyanis még nem fedeztek fel. Napjaink csillagászai mindent megtesznek, hogy újabb és újabb égitesteket azonosítsanak, igaz, a technológia egyelőre nem tart ott, hogy minden egyes aszteroidát megtalálhassunk.

A 2014 JO25 április 19-én fog megérkezni, így a következő éjszakától kezdve érdemes lesz az éjszakai égboltot figyelni. Az égitest ugyanis nagyjából kétszer annyi fényt ver vissza, mint a Hold, így igencsak fényesnek tűnik majd.

(IFL Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik