Tudomány

A polipok képesek átszerkeszteni saját RNS-eiket

Mindig is tudtuk, hogy a polipok és egyéb lábasfejűek igen figyelemreméltó élőlények, egy új kutatás azonban most rámutatott: még annál is furcsábbak, mint amit eddig hittünk.

Egy, a Cell-ben megjelent tanulmány szerint a lábasfejűek át tudják alakítani saját RNS-eiket, genomi DNS-eik evolúciójának rovására. Más szavakkal: képesek a sejtjeik szintjén a gyors változásra, hogy megfeleljenek a környezeti kihívásoknak, ahelyett, hogy lassan, generációkon átívelve fejlődnének.

Az új vizsgálatot Joshua Rosenthal, a Massachusetts-i Tengerbiológiai Laboratórium szakértője, valamint Eli Eisenber és Noa Liscovitch-Brauer a Tel Avivi Egyetem kutatói vezették. A csapat korábban már felfedezte, hogy a kalmárok szokatlanul magas arányban szerkesztik RNS-eiket. Az új elemzés során kiderült, hogy ez igaz három másik lábasfejűre, két polip-, illetve egy tintahalfajra is.

A legtöbb élőlénynél az RNS szerkesztése nem túl gyakori. Az ecetmuslicák például RNS állományuk 1 százalékának töredékét képesek csak átkódolni életük során. Igaz, a fajok többsége nem is a gyorsan jelentkező kihívásokat tudja leküzdeni, hanem a DNS-ek lassú átalakulásával és az evolúcióval érik el, hogy idővel átalakuljanak.

Úgy tűnik, a lábasfejűekre ez nem igaz. Az ide sorolható élőlények képesek átszerkeszteni RNS-eiket, így viszont nincs is szükségük evolúcióra.

Ez különösen igaz a belsővázas fejlábúak alosztályára.

Rosenthal szerint a mutáció általában a természetes kiválasztódás eszközének tekinthető, a lábasfejűek ezt nyomják el, hogy fenntarthassák a rugalmasságot az RNS-ek szintjén. Mivel az állatok DNS-ei csak igen minimálisan változnak az évezredek során, könnyen elképzelhető, hogy ezek az élőlények sokkal régebb óta jelen vannak, mint ahogy eddig hittük.

Egyelőre a kutatók nem tudják, hogy az állatok hogyan képesek ilyen gyorsan átalakítani RNS-eiket. A jelenség mindenesetre választ adhat arra, hogy rövid életük alatt a lábasfejűek hogyan válhatnak olyan meglepően intelligensé. Az állatok ugyanis képesek rejtvényeket megoldani, tárolókat kinyitni, álcázni magukat, sőt, bizonyos esetekben még más tengeri élőlényeket is felhasználnak, hogy elriasszák a támadókat. Nem lehetetlen, hogy agyuk fejlettségének köze van a sejtek szintjén jelentkező gyors változásokhoz.

Egy biztos: bár a lábasfejűek eddig is lenyűgözőek voltak, továbbra is képesek meglepetéseket okozni.

(IFL Science)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik