Tudomány

Kétkilós daganatot távolítottak el a tizenkét éves kislány szájából

A sebészek szerint ez volt az egyik legnagyobb tumor, amellyel valaha dolguk volt.

A jóindulatú daganat akadályozta a gambiai Janet Sylvát az evésben és olyannyira megnehezítette légzését, hogy a szakemberek attól féltek, a kislány egy éven belül meghal, ha nem lépnek közbe. Állapota miatt Janet megszakította iskolai tanulmányait és egy sálat tekert az arca köré, hogy elrejtse a hatalmas daganatot.

Saját testének foglya volt

– mondta David Hoffman Staten Island-i sebész, aki tavaly szerzett tudomást Janet állapotáról, miután a Gambiával szomszédos Szenegál orvosai nemzetközi egészségügyi szervezetekhez fordultak segítségért, hogy a kislány életét megmentsék.

Az operációt végül január 16-án végeztek el a New York állambeli North Shore University Hospital vezető plasztikai sebészeként dolgozó Armen Kasabian vezetésével. A 12 órás beavatkozás során nem csupán eltávolították a tumort, hanem újjáépítették a lány állkapcsát a lábából vett csontdarab segítségével.

Az orvosok háromdimenziós képalkotó eljárást alkalmazva készítettek modelleket a páciens szájáról a tumorral együtt és ezeken gyakoroltak a műtétre. A beavatkozást ingyen végezték el.

Kasabian és Hoffman tisztában voltak azzal, hogy mindössze egyetlen esélyük van, mivel Janet és édesanyja, Philomena csak rövid ideig maradhatnak az Egyesült Államokban.

A szakemberek egyetértettek abban, hogy, ha a kislány az Egyesült Államokban élne, akkor nem fajulhatott volna idáig a helyzet.

Ez nem történhetett volna meg

– hangsúlyozta Kasabian.

Hozzátette, ez a tumor három éven át növekedett, és odaát senki sem foglalkozott vele. Itt már akkor megműtötték volna, amikor még kisebb és kezelhetőbb volt.

Janet és az édesanyja a jövő héten repülnek vissza Gambiába. Az Egyesült Államokba szállításukról, elszállásolásukról és vízumukról a Global Medical Relief Fund New York-i civil szervezet gondoskodott.

Ide kattintva megnézheti, hogy nézett ki a kislány daganata, de csak erős idegzetűeknek ajánljuk.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik