Tudomány

Megtalálták a Tatuint, Luke Skywalker szülőhelyét

Egy fehér törpecsillag körüli kettős csillagrendszerben kőzettörmelékre utaló nyomokra bukkantak csillagászok a Földtől mintegy ezer fényévnyi távolságra.

A felfedezés az első bizonyítéka annak, hogy a kettős csillagrendszerekben is lehetnek kőzetbolygók. Jay Farihi, a londoni University College kutatója és munkatársai megfigyeléseik eredményét a Nature Astronomy című szaklapban mutatták be.

Egy kőzetbolygó kialakulása két nap körül meglehetősen problematikus, a két csillag gravitációs ereje ugyanis nagy vonzó és taszító erőt képez, a kőzet és porrészecskéket pedig megakadályozza abban, hogy kifejlett bolygóvá álljanak össze, fejtette ki Farihi az egyetem közleményében.

Az eddig ismert kettős csillagrendszerek körül csak a Jupiterhez hasonló gázóriásokat figyeltek meg, amelyek rendszerük külső zónájában alakultak ki.

A kutatók felfedezésüket a Csillagok háborúja Tatuin nevű képzeletbeli bolygójához, Luke Skywalker homokkal borított szülőhazájához hasonlítják, de a különbségekre is felhívták a figyelmet.

A szakértők kiemelték: nem bolygót találtak, csak záporozó anyagra utaló jeleket, az anyag összetétele aszteroidára és hasonló kőzetdarabokra utal.

Képkocka a Star Warsból

Farihi és csapata egy úgynevezett fehér törpét, egy kiégett csillag megmaradt magját vizsgálta. Közben derült ki, hogy az SDSS 1557 katalógusszámmal rendelkező csillagmaradványt egy barna csillag kíséri. A barna csillagok “nem sikerült” csillagok, amelyek nem érik el az ahhoz szükséges tömeget, hogy belsejükben stabil hidrogén-hélium magfúzió jöjjön létre, és így valódi csillagokká váljanak. Az SDSS 1557-nek hatvanszor nagyobb a tömege, mint a Jupiternek.

A tudósok megfigyelték, ahogy legalább 100 milliárd tonna anyag hullik záporként a fehér törpére. A pontos elemzés kémiai elemek, szilícium és magnézium jeleit mutatta az anyagban – ezekből tevődnek össze a kőzetbolygók és az aszteroidák is. A regisztrált mennyiség tömege egy legalább négy kilométer átmérőjű aszteroidáénak felel meg.

“Több ezer olyan kettős csillagrendszert ismerünk, mint az SDSS 1557, de ez az első alkalom, hogy aszteroidatörmeléket és -szennyeződést láttunk” – emelte ki Steven Parsons, a Sheffieldi Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője.

Az SDSS-1557-rendszerben felfedezett aszteroidatörmelék a kőzetbolygó-kialakulás egyértelmű jele. Ez segít megérteni, hogyan alakulhatnak ki kőzetbolygók kettős csillagrendszerekben, tette hozzá Fahiri.

(ABC.es, MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik