Tudomány

Elkészítették a világot megváltoztató anyagot, majd elvesztették

A Harvard Egyetem kutatói nagyjából egy hónappal ezelőtt fémes hidrogént hoztak létre. Az eredmény hatalmas áttörésnek számít, amely teljesen megváltoztathatja a világot. Akad azonban egy kis probléma: a minta egyszerűen eltűnt.

Fémes hidrogén akkor keletkezik, amikor a hidrogén a hatalmas nyomás miatt halmazállapot-változáson megy keresztül. Efféle anyagot még senki sem állított elő, de a tudósok úgy vélik, hogy a Jupiter, a Szaturnusz, illetve néhány exobolygó belsejében nagy mennyiségben várhat felfedezésre a matéria.

Egy elmélet szerint a fémes hidrogén szupravezetőként jelentősen növelhetné az elektromos eszközök teljesítményét, ezzel pedig látványosan csökkenne az energiaveszteséget. Sőt, az ilyen anyaggal jobb minőségű rakéta-hajtóanyagokat is gyárthatnánk, felgyorsítva az űr felfedezését.

A Harvard kutatói által a közelmúltban előállított apró mintát hatalmas nyomáson, közel abszolút nulla fokos hőmérsékleten tárolták, így vizsgálták a tulajdonságait. Egy lézeres elemzés során azonban az anyagot tartó egyik gyémánt – a tudósok szívével együtt – teljesen összetört.

Isaac Silvera, a kutatás vezetője sosem látott még gyémántot ilyen módon megsemmisülni. A szakértő szerint a tartó teljesen szétesett, sütőporra emlékeztető formát öltött.

Hogy a mintával mit történt, még nem tisztázott – lehet, hogy instabilitása miatt gázzá alakult, de az sem kizárható, hogy valójában sosem létezett. Egy biztos: a forradalmi anyag most nincs meg.

Silvera a következő hetekben az Amerikai Fizikai Társaság ülésén is beszélt volna a fémes hidrogénről. Ha a minta meg is maradt a gyémántpor közt, lehetetlenség megtalálni. Éppen ezért a szakértő csak abban bízhat, hogy a találkozóig újra létre tudják majd hozni az anyagot.

A gyémánt összetörését feltehetőleg az okozta, hogy a mintát ezüstös alumíniummal védték, ettől a gyémánt a nagy nyomás alatt törékennyé válhatott.

Sokan egyébként épp az alumínium jelenlétével magyarázták Silvera kutatócsapatának elképesztő eredményeit. A szakember ennek ellenére meg van győződve arról, hogy nem tévedtek, valóban fémes hidrogént állítottak elő.

A tudományos világ gyanakvásának lehet alapja, mivel az évek során rengeteg kutató dolgozott a forradalmi anyag létrehozásán. Több tudós is kijelentette már, hogy elérte az áttörést, utóbb azonban rendre kiderült, hogy tévedtek.

Silvera azonban biztos benne, hogy eredményeik tökéletesen meggyőzőek voltak. Ezt az is bizonyítja, hogy a felfedezés után nem sokkal három órára megnyitották a laboratóriumukat, így bárki megcsodálhatta az új anyagot. A bemutató végül rendkívüli módon felkeltette az emberek érdeklődését.

A kutatócsapat abban reménykedik, hogy a következő hetekben ismét elő tudják majd állítani a fémes hidrogént. Ha sikerül, és más szakemberek is elismerik a sikert, az valóban megváltoztathatja a világot.

(Via: Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik