Tudomány

Újabb víznyomokat találtak a Marson

A dublini Trinity College kutatói olyan talajdarabot fedeztek fel a Mars egyik ősi völgyében, amely vizet tartalmazhatott a nem túl távoli múltban. A kutatás fontos lépés lehet a vörös bolygón egykor előforduló élet keresésében.

Geophysical Research Letters-ben megjelent tanulmány vezetői Mary Bourke, a Trinity College, illetve Heather Viles, az Oxfordi Egyetem szakértői voltak.

Bourke szerint ahogy a Föld sivatagi dűnéit is eláraszthatja az ingadozó talajvíz, illetve a közelben található tengerek, folyók és tavak vizei, úgy a vörös bolygón is megfigyelhető lehet hasonló jelenség.

Ezek a rendszeres áradások árulkodó mintákat hagynak hátra

– állapította meg a kutató. Bourke hozzátette, nagyon megörültek, amikor a Mars felszínén is felfedezték a bolygónkról is ismert nyomokat, melyek a közelmúltban jelenlévő vízre utalnak.

Egy, a Namíbiai-sivatagban elvégzett távérzékelési vizsgálat során a tudósok már korábban azonosították ezeket a mintákat a vándorló homokdűnék közt. A helyszíni munkálatok később kimutatták, hogy a jellegzetes barázdák úgy jöttek létre, hogy a víz által hátrahagyott sók összetapasztották az üledéket.

Bourke csapata arra jutott, hogy a Marson a Földön megfigyelt mintákhoz hasonló struktúrák vannak, melyek az ingadozó sós talajvízre utalnak.

A szakértők szerint a barázdák egy olyan korban alakult ki, amikor a bolygó dűnéi még aktívan vándoroltak a völgyben.

A felfedezés igen jelentős. Az eredmények azt sugallják, hogy a víz a vörös bolygó egyenlítőjének közelében is mozgásban volt a nem túl messzi múltban, a most megtalált terület ráadásul új célpont lehet a mára eltűnt marsi élet kutatásában.

A vörös bolygó vizének egykori létezésére régóta vannak bizonyítékok – ilyenek például a folyóvölgyek maradványai. 2015-ben azonban a NASA a napjainkban is folyékony vizet is felfedezte, ez igen fontos előrelépés volt a Mars tanulmányozásának történetében.

(Trinity College Dublin)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik