Paleontológusok egy csoportja az élőlények hosszú nyakának elemzése után arra jutott, hogy a repülő őshüllők félelmetes ragadozók lehettek, melyek rettegésben tartották a többi élőlényt a krétai Erdélyben. A felfedezés az első bizonyítéka annak, hogy az érintett időszakban éltek nagytestű ragadozók a régióban.
Mark Witton, a Portsmouth Egyetem, illetve Darren Naish, a Southamptoni Egyetem kutatója a Hatzegopteryx nevű élőlény fosszíliáit vizsgálta meg – a repülő őshüllő az Azhdarchidae családhoz tartozott. A nembe tartozó egyetlen fajnak igen egyedi csigolyái voltak, emiatt az élőlény nyaka meglehetősen hosszúra nőtt – a legnagyobb eddig megtalált példány nyakhossza nagyjából 2,5 méter volt.
Az új kutatás azonban rávilágított, hogy a Hatzegopteryx nyaka rokonaikhoz képest jóval rövidebb, viszont sokkalta erősebb és jóval izmosabb lehetett. Az élőlények egyéb fosszíliái – például az állkapocs ízületeinek maradványai – arra utalnak, hogy az őshüllőknek fél méter széles koponyája és megerősödött végtagcsontjai voltak.
A Hatzegopteryx csigolyái annyiban különböztek rokonaiétól, hogy a faj – ahogy Witton fogalmazott – más “biomechanikai ligában” játszott. A nyak hosszára, valamint az izomtömegre vonatkozó számítások alapján az élőlény nem csupán külsejében, de viselkedésében is eltért minden más Azhdarchidae családtagtól.
A Hatzegopteryx dolgát valószínűleg megkönnyítette, hogy egy olyan elszigetelt ökoszisztémában élt, ahol a dinoszauruszok többsége igen kisméretű, vagy fejletlen volt. Bár a szakértők nagyjából egy évszázada tanulmányozzák Erdély krétai leleteit, egyelőre nem sikerült nagytestű ragadozók nyomára bukkanni. Attól, hogy az élőlénynek nem akadt valódi kihívója, a környezete domináns húsevőjévé válhatott.
A repülő őshüllő ökológiájának és életmódjának pontos feltérképezéséig még várni, kell, ugyanis Witton kutatócsapata egyelőre nem ért a fosszíliák elemzésének végére. Az eddigi felfedezések mindenesetre bebizonyították: van még mit tanulnunk ezekről az ősi óriásokról.
