Tudomány

Sárkánynak nézték az óriásmedvét

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2017. 02. 05. 15:00

Korábban a témában:

A Magyarhoni Földtani Társulat ismét szavazásra bocsátotta, mi legyen az év ősmaradványa. A tavalyi Szent László pénze után 2017-ben a barlangi medve lett a nyertes.

Ez az Európában egykoron elterjedt ragadozó az utolsó jégkorszakban pusztult ki. Az úgynevezett megafauna tagja volt olyan kortársakkal, mint a mamut, a gyapjas orrszarvú, az óriásszarvas, a barlangi oroszlán, a kardfogú tigris, vagy a négytonnás óriáslajhár.

Csupa olyan hatalmas emlős, amelyekkel elődeink napi harcot vívtak a táplálékért, a fennmaradásért. Azt nem tudjuk, hányszor ebédelt embert barlangi medve, az akkori csúcsragadozók még feltehetően nem tartottak úgy fajunktól, mint a maiak, sokkal inkább tekintették prédának. A fennmaradt leletek alapján viszont annyi bizonyos, a homo sapiens étlapján előfordult a medvehús.

Brutális jelenetek játszódhattak le, amikor feltehetően egy csoportnyi vadász fürgeségében bízva kezdetleges íjakkal, kő- és csonthegyű lándzsákkal esett neki egy-egy ilyen behemótnak. Ha pedig a medve indult vadászni, a magányos embernek nyilván esélye sem lehetett.

Barlangi óriás

Marmagassága 170 centi körül volt, és ha két hátsó lábára állt, 3,5 méterre magasodott, e mellé a nagyobb hímek mintegy hétszáz kilogrammnyi súlyukkal adtak nyomatékot fellépésüknek. A legkisebb kisebb nőstények 300 kilót nyomtak, ebben a kategóriában ma csak a két legnagyobb szárazföldi ragadozó, a jegesmedve, és az Alaszka partjainál fekvő néhány szigeten megtalálható kodiak-medve indulhatna.

A barlangi medvék életmódjáról vajmi keveset tudunk, de fogaik arról árulkodnak, a mai barnamedvékhez hasonlóan mindenevők voltak. Az sem biztos, hogy kitüntetett figyelemben részesítették a barlangokat, bár kutatók szerint valószínűleg több időt tölthettek e sziklaüregekben, mint a mai barnamedvék. Mivel az ember is pályázott eme hajlékokra, gyakori összeütközésük már csak ezért is gyakori lehetett.

Elnevezésük viszont azért lett barlangi, mert csontjaikat leginkább e helyek szerencsés mikroklímája őrizte meg számunkra.

Sárkánykoponyák

És hogy miért említettük az elején a sárkányokat? Mert bár a kőkorszak embere Európában napi kapcsolatban állt a barlangi medvével, de miután az utolsó példány eltűnt, a faj emléke is a feledés feneketlen kútjába merült. Aztán a középkor embere rábukkant a maradványokra.

Megtalálta hatalmas csontjait, főleg koponyája indította be babonákkal teli fantáziáját: a jól ismert barnamedvéénél akár kétszer nagyobb koponyákból hatalmas szemfogak pihentek, a rágóizmok tapadására jókora taréj meredezett a tetejükön, ráadásul mindegyikük barlangokból került elő.

Ha a sárkányok legendáját nem is feltétlen ezen leletek alapozták meg, de mindenképp bizonyították. A XV–XVII. században született útleírások és visszaemlékezések bővelkednek a magyar hegyek között, barlangokban tanyázó sárkányokról szóló feljegyzésekben is – írja Főzy István a Természet Világa folyóiratban. A Felvidéken és Erdélyben kívül például a Csobánka feletti Mackó-barlangként is ismert Kis-kevélyi-barlangból rengeteg medvecsont került elő.

Az egyik hazai sárkánykutató az eperjesi kirurgus, Johann Patersonius Hain volt a XVII. század derekán. Felvidéki parasztoktól gyűjtötte be a jókora csontokat, kifaggatta őket, melyiket hol találták, majd személyesen is a sárkányok nyomába eredt. Eredményeit a csontokat is mellékelve megírta barátainak, és a “Kárpátok sárkányairól szóló tudósítás” meg is jelent egy Lipcsében kiadott, természetrajzi és orvosi érdekességeket, ritkaságokat bemutató műben.

“Sárkány” csontváza Erdélyből (Wikipedia)

Hain így zárja beszámolóját:

Azt hiszem, sikerült sok mindent megvilágítanom és a sárkányok történetét érthetőbbé tennem.

Pedig ilyenfajta állatok nem is élnek itt…

Merthogy kutatásai már meglévő alapokra épültek. Petrus Ransanus, a Magyar Királyságban is működő itáliai szerzetes és történetíró már két évszázaddal Hain előtt megírta, és nyilván nem elsőként, hogy Kelet-Magyarország és Erdély barlangjairól köztudott:

… sok érintetlenül maradt sárkánykoponya és csont található […] azon a vidéken ilyenfajta állatok nem élnek, bár néhányan úgy tartják, hogy az özönvíz idején Afrikából vagy máshonnan, ahol sárkányok élnek, a kiáradó víz sodrával kerültek ide ezek a testek.

– írja a humanista tudós, aki maga is egy “sárkánykoponya” boldog tulajdonosának mondhatta magát.

Voltak persze olyanok is, akik nemcsak a csontok alapján következtettek a félelmetes lényekre, hanem állítólag saját szemükkel látták a sárkányt. Egyes hősök még arra is képesek voltak, hogy előcsalogassák őket barlangjukból, a hátukra pattanjanak és messzi vidékeket repüljenek be a hátukon.

A XVIII. században viszont a valódi tudomány vette át a gyeplőt. A lipcsei Johann Friedrich Esper 1774-ben jegesmedve-maradványokként értelmezte a sárkánycsontokat, 1794-ben pedig honfitársa, Johann Christian Rosenmüller (1771–1820) hivatalosan is elnevezte az Ursus spelaeust, azaz a barlangi medvét – írja Főzy István.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

KODAK Digital Still Camera
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.