Az ESO fotóján az NGC 6334 és NGC 6357 nevű objektumok, más néven a Macskamancs- és a Homár-csillagköd láthatóak, melyek a Skorpió csillagképben helyezkednek el. A 49 511-szer 39 136 pixeles felvétel az egyik legnagyobb, amelyet az ESO valaha is létrehozott. Azoknak, akiknek az eredeti fotó nem lenne elég részletes, az obszervatórium egy nagyítható változatot is létrehozott.
Az objektumok meglehetősen távol vannak a Földtől, 5 500 illetve 8 000 fényévre. A ködöket a brit csillagász, John Herschel figyelte meg először, még 1837-ben – igaz, akkor még nem láthatta részleteiben az objektumokat. Évtizedekbe telt, mire sikerült alaposabban is szemügyre venni a nebulákat, ekkor kapták meg beceneveiket is.
Az új felvételt létrehozó 256 megapixeles OmegaCAM különösen érzékeny arra a látható fénytartományra, amely az erős hidrogénkibocsátásra utal.
Az NGC 6334-hez és NGC 6357-hez hasonló gázfelhők pedig többnyire hidrogénből állnak. Az objektumok rendszerint olyan fiatal forró csillagokat burkolnak be, melyek 10-szer nehezebbek a Napnál. Ezek rengeteg ultraibolya fényt bocsátanak ki, melyet később felszív a hidrogéntömeg, hogy később sötétvörös fényként újra kibocsássa.
Hogy felfedezzék a nebulák mélyén rejtőzködő fiatal csillagokat, különböző hullámhosszokon – azaz más-más színekben – vizsgálják meg az objektumokat. Ezzel ugyanis korábban nem látott elemek rajzolódhatnak ki a csillagködökben.
Az ESO korábban már elemezte az infravörös hullámhosszt, ezzel pedig felfedte az NGC 6334 egy másik oldalát, benne pedig a formálódó csillagok halmazát.
Sajnos jelenleg idő- és pénzhiány miatt nem lehet minden egyes objektumot több hullámhosszon megfigyelni. Ha azonban egy nap majd széles körben is elérhetővé válik a technika, egy sokkal bonyolultabb és gazdagabb világ képe fog feltárulni előttünk.
