Tudomány

Meglepő eredményt hozott a NASA ikerkísérlete

2015-2016-ban a NASA egy egyedülálló kísérletet végzett, mégpedig ikrekkel. Az űrhajós testvérpár egyik tagja az űrben, míg a másik a Földön tartózkodott a kutatás alatt. Most megérkeztek a vizsgálat első eredményei.

A kísérleti alanyok Scott Kelly és testvére, Mark voltak – előbbi még mindig aktív űrhajós, utóbbi már visszavonult. Scott egy évet töltött a Nemzetközi Űrállomáson 2015 márciusa és 2016 márciusa közt, míg Mark a Földön tartózkodott. Az egy év alatt a NASA szakértői különböző vizsgálatokat végeztek a testvérpáron, hogy felmérjék, okozott-e genetikai elváltozásokat a két merőben eltérő környezet.

A kutatás elsődleges célja az volt, hogy megtudják, milyen hatással vannak az emberi szervezetre a hosszú távú missziók. Bár már évtizedek óta küldünk fel a világűrbe asztronautákat, még mindig nem tudjuk pontosan, hogy az ott eltöltött napok milyen fizikai és mentális változásokat okoznak.

Ha a jövőben valóban el szeretnénk jutni más égitestekre – például a Marsra – elengedhetetlen, hogy megismerjük ezeket a bizonyos hatásokat.

Az első eredményeket múlt héten mutatták be a texasi Houstonban. Az eddigi adatok igen meglepőek, ugyanis úgy tűnik, hogy az űrben Scott telomerei – azaz a biológiai öregedést is szabályzó DNS-szakaszok – sokkal hosszabbak maradtak, mint testvéréi.

Susan Bailey, a Colorado Állami Egyetem szakértője szerint ez épp az ellenkezője annak, mint amire előzetesen számítottak.

Scott telomereinek hossza viszonylag gyorsan normalizálódott, miután visszatért bolygónkra. A jelenség okára egyelőre nem találtak magyarázatot a tudósok. Egy másik kutatás, amely 2018-ban fog befejeződni, remélhetőleg választ ad majd a kérdésre.

Az ikrek DNS-ében is felfedeztek változásokat. Scott ugyanis kevesebb DNS-metiláción ment keresztül – ez az a folyamat, melynek során metilcsoport molekulák adódnak a DNS-ekhez. A kutatók szerint ez a telomereknél megfigyelt jelenséggel ellentétben nem volt meglepő.

Az ikerkutatásról szóló tanulmányokat feltehetőleg sem idén, sem jövőre nem fogják még publikálni. A korai eredmények mindenesetre így is igen izgalmasak.

(IFL Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik