Tudomány

Stephen Hawking 75 éves

Galilei halálának 300. évfordulóján, 1942. január 8-án született a világ talán legnagyobb ma élő koponyája, Stephen Hawking. A híres elméleti fizikus vasárnap töltötte be a 75. életévét.

Pedig 21 évesen mindössze két évet jósoltak neki az orvosok, miután motoneuron-betegséggel, amiotrófiás laterálszklerózissal, azaz ALS-sel diagnosztizálták. Ő az egyébként, aki jelenlegi ismereteink szerint a világon legtöbb ideje él együtt ezzel a kórral. 1985-től speciális számítógépes beszédprogrammal képes csak kommunikálni. Legutóbb Rómában lett rosszul, miután Ferenc pápával találkozott. Szerencsére felépült, nemrég az új Star Wars-film, a Zsivány Egyes egyik vetítésén látták otthona közelében.

Hawkingnak több meghatározó tudományos elméletet is köszönhetünk. Mindössze 20 éves volt, amikor Roger Penrose-zal közösen dolgozva kezdték el vizsgálni a térben lévő szingularitások, későbbi nevükön a “fekete lyukak” lehetőségét. 1970 és 1974 között már aktívan foglalkozott ezekkel a lyukakkal, miután rájött, hogy a “mindenség elméletének”, vagyis az einsteini és a részecskefizika egyesítésének kulcsa ezekben rejlik.

Többi közt úgy találta, hogy részecske-antirészecske párok közül a negatívat elnyeli a fekete lyuk, de a pozitív kisugárzódik. Ezt korábban senki sem feltételezte, így ezt Hawking-sugárzásnak nevezték el. Egyik legújabb elmélete szerint elképzelhető, hogy a fekete lyukak egyirányú átjárók egy másik univerzumba.

A tudós meg van győződve arról, hogy az emberiség túlélésének egyik elengedhetetlen feltétele az űrben történő terjeszkedés. Számtalan világvége jóslata közül az egyik szerint az emberek legfeljebb 1000 évet élhetnek még a Földön. Addig atomháború, a felmelegedés vagy valamilyen halálos vírus fog globális katasztrófát okozni, hacsak utódaink nem kezdik meg a világűr gyarmatosítását.

Hawking az elmúlt több mint 50 évben a világ egyik legismertebb és legnépszerűbb tudósa lett. Nemcsak tudományos berkekben világsztár, de a popkultúra szerves része. Életéről egész estés mozifilm készült, több televíziós sorozatban is feltűnt, például az Agymenők visszatérő vendége.

Szereti a humort és képes iróniával tekinteni állapotára, talán ennek is köszönhető, hogy nem süllyedt mély depresszióba. Kétszer házasodott, három gyermeke született. Egyszer így üzent a kilátástalan helyzetben lévőknek:

A dolgok képesek távozni a fekete lyuk külső oldalán és valószínűleg a másikon is egy másik univerzumba. Ezért ha egyszer egy fekete lyukban érzed magad, ne add fel – van kiút.

Még sok boldog születésnapot kívánunk neki!

UPDATE:

Közben Stephen Hawking is üzent a Facebookon születésnapja alkalmából. Erről itt írtunk bővebben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik