Tudomány

Háromszor temették el II. Lajos királyt

II. Lajos király haláláról 500 éve folynak a viták a találgatások – már a mohácsi síkról menekülők is azt kérdezgették egymástól, hol a király és mi lett vele, a kérdésre pedig máig nincs megnyugtató válasz. A “hivatalos” verzió szerint ugye Lajos 1526. augusztus 29-én a mohácsi csatából menekülve belefulladt a megáradt Csele patakba.

Teljes vasba öltözve, talán sebesülten, kísérői nélkül eleshetett a lovával, nem tudott felállni, egész alacsony vízben is az életét veszíthette. De mi történhetett valójában? Ezt járja körül Farkas Gábor Farkas a Múlt-kor történelmi magazin téli kiadásában közölt cikkében.

Először jobbágyok temették a királyt

A találgatások már azzal megindultak, hogy a magyar fővezér, Tomori Pál a király testőreit már a csata előtt a jobbszárnyon túl feltűnt török erőkre küldte, vagyis “megfosztotta” Lajost azoktól az emberektől, akik személyes biztonságát felügyelték, gyors és biztonságos menekülését kellett volna biztosítaniuk. Kényszerből tette, vagy rossz helyzetfelismerésből, nem tudni.

A csata után a törökök feldúlták az országot egész Budáig, csak október elején távoztak. Mária királynénak ekkor nyílt lehetősége megkerestetni férje holttestét. Az expedíciót Sárffy Ferenc győri várkapitány, kanonok és Lajos halálának szemtanúja, Ulrich von Czetritz udvari kamarás vezette.

Meg is találták. Kiderült, környékbeli jobbágyok közvetlenül az ütközet után eltemették a királyt a mocsár szélén, de előtte megfosztották páncéljától, fegyvereitől, ruháitól. Nem kifosztották, hanem így tették lehetetlenné, hogy a török esetleg azonosítsa.

Sárffy Székesfehérvárra szállította a királyt, ahol három hét múlva a későbbi király, Szapolyai János eltemettette – nem lehetett tovább tartani az oszlásnak indult testet. Egy évvel később testvére Anna, özvegye Mária és sógora Ferdinánd jelenlétében újratemették, immár harmadszorra.

A kegyeleti aktus mellett feltehetően megakartak bizonyosodni róla, hogy tényleg Lajost rejti-e a sír, illetve a testen van-e gyilkosságra utaló jel.

Számos történet terjedt

A holttest megtalálásáig eltelt hosszú idő, a három temetés csak tovább bonyolította a pletykáktól amúgy is kusza kérdést: hogyan halt meg a király? Szeptember vége felé már biztos volt, hogy Lajos valahogy és valahol életét vesztette, és megszületett a vád is: Szapolyai János erdélyi vajda tette el láb alól, hogy megkoronáztathassa magát. Egy másik történet arról szólt, hogy a magyarok a törökkel összefogva árulták el felkent uralkodójukat.

A későbbi beszámolók még tovább bonyolították a helyzetet. Egyesek szerint Lajos fejét a törökök vágták le és Isztambulba vitték, mások úgy tudták, a királyt Nagy Szulejmán szultán temettette el Dunaszekcsőn.

Jelenleg a tudósok egyöntetű véleménye, hogy II. Lajos menekülés közben fulladt bele a sáros vízbe, a végtisztességet pedig Székesfehérvárott adták meg neki. Mivel azonban maradványai hiányoznak, a vitát ma sem lehet megnyugtató módon lezárni. Ehhez új forrásokra és új kutatásokra van szükség – summázza Farkas Gábor Farkas.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik