Tudomány

Rejtélyes égitest fogja megközelíteni a Föld pályáját

24.hu
24.hu

2017. 01. 05. 11:22

A különös objektum a következő hónapban fog elhaladni a Föld mellett. És hogy miért is annyira furcsa? Nos, azért, mert a szakértők sem tudják, mi is lehet pontosan.
Korábban a témában:

A 2016 WF9 nevű égitestet a NASA aszteroidákra és üstökösökre vadászó NEOWISE projektjének kutatói fedezték fel 2016 novemberének végén. A szakértők szerint az objektum akár egy kilométer átmérőjű is lehet, és meglehetősen széles pályát ír le: a Jupitertől egészen a Föld pályájának közeléig jut el.

Az égitest bolygónkhoz legközelebb február 25-én lesz, igaz, ekkor sem lesz kifejezetten a szomszédban – nagyjából 51 millió kilométer fogja elválasztani a Föld pályájától.

Bár az objektumot a kutatók már két hónapja ismerik, még mindig nem tudják, pontosan milyen típusú égitest: akár aszteroida, akár üstökös is lehet.

Nagy általánosságban azt mondhatjuk, hogy az aszteroidák szilárd anyagúak, és több fémet tartalmaznak, míg az üstökösök jégből, porból és szikladarabokból állnak – természetesen akad azért kivétel.

A közelmúltban azonosított objektum sötét, és nem veri vissza a fényt, ami a legtöbbször arra utal, hogy az adott égitest egy üstökös. Az azonban ellentmondásos, hogy a 2016 WF9-en nem fedezték fel a por és gázok nyomait, melyek épp az üstökösök jellemzői. Mivel a jelek nem egyértelműek, a szakemberek egyszerűen nem tudják megállapítani, hogy milyen típusú objektummal is van dolguk.

James Bauer, a NASA  Jet Propulsion Laboratory űrközpontjának helyettes kutatásvezetője szerint a 2016 WF9-nek üstökös eredete lehet. Bauer úgy gondolja, az égitest talán idővel elvesztette illékony anyagai többségét, vagy az üstökösre utaló gázok nem a felszínén, hanem a belsejében vannak.

Az objektum azt szemlélteti, hogy az aszteroidák és az üstökösök közti határ igen homályos

– állapította meg a szakember.

A NEOWISE szerencsére nem minden objektummal kapcsolatban ilyen bizonytalan. Itt van például a tavaly októberben felfedezett üstökös, a C/2016 U1, amely éppen mostanában van a szomszédunkban.

Az égitestet az északi félgömbről 2017 első hetében lehet látni, a naplemente előtti órákban. A C/2016 U1 akár egy jobb otthoni távcsővel is megfigyelhető, amennyiben az ég tiszta, illetve ha az objektum kiszámíthatatlan fényessége megfelelő.

(Via: IFL Science)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

LIVERPOOL, ENGLAND - AUGUST 12: Wayne Rooney of Everton celebrates after scoring a goal to make it 1-0 during the Premier League match between Everton and Stoke City at Goodison Park on August 12, 2017 in Liverpool, England. (Photo by James Baylis - AMA/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.