Tudomány

Félelmetes, mennyi szennyező anyaggal mérgezzük a jegesmedvéket

Az, hogy az emberi tevékenység nem tesz jót a környezetnek, régóta ismert tény, ahogy az is, hogy kártékony hatásunk különösen súlyosan érinti a jegesmedvéket. Egy új kutatás azonban így is elképesztő tényekre világított rá.

Egy új analízis szerint a tartósan megmaradó szerves szennyező anyagok (POP-ok) szintje az Északi-sarkvidék környezetében kétszer nagyobb a kifejlett jegesmedvék számára biztonságos értéknél. A jelenség a medvebocsokat még ennél is inkább veszélyeztetheti, hiszen a szennyezett tejen keresztül akár az elviselhető dózis háromszorosa is érheti őket.

A POP-ok olyan emberi tevékenységgel felszabaduló szerves, sokszor halogénezett anyagok, melyek rendkívül lassan bomlanak le. A POP-ok képesek igen messzire elsodródni a levegőben és a vízben, könnyen felhalmozódhatnak bizonyos területeken, sőt, az élőlények szöveteiben is.

Az általunk előállított anyagok jó ideje szennyezik az Északi-sarkvidéket, igaz, a megfelelő intézkedéseknek köszönhetően – például a Stockholm Egyezmény miatt – az elmúlt évtizedben sokat csökkent a különböző POP-ok szintje.

Ennek ellenére úgy tűnik, a jegesmedvék továbbra is veszélyben vannak.

Bár az 1980-as évekhez képest valóban csökkent a medvebocsok POP-oknak történő kitettsége, az anyagok kibocsátásának változásával a szennyeződések összetétele is módosult. Éppen emiatt bizonyos anyagok nemhogy csökkentek, hanem növekedtek a szennyeződésekben – ez különösen igaz a perfluoroktán-szulfonátra.

Sara Villa, a jegesmedvék helyzetével foglalkozó kutatócsoport tagja, a Milánó-Bicocca Egyetem szakembere és az eredményekről beszámoló tanulmány vezető szerzője szerint vizsgálatuk az első olyan elemzés, amely felmérte az Arktisz ökoszisztémáját fenyegető POP-szintjét.

A kutatók az anyagok összetételével is részletesen foglalkoztak, így sikerült kiemelniük a legveszélyesebb vegyületeket.

Marco Vighi, a tanulmány társszerzője úgy gondolja, az eredmények rávilágítottak: a nemzetközi ellenőrző intézkedések sokat segíthetnek a szennyező anyagok csökkentésében. Ez persze nem jelenti azt, hogy elégedettek lehetnénk, hiszen újabb és újabb POP-ok jelenhetnek meg a régióban, melyek kezeléséért tenni kell.

Az Arktiszon mérhető szennyező anyagok szintje, valamint az egyre brutálisabban jelentkező globális felmelegedés mind azt bizonyítja, hogy ha így folytatjuk, rövidesen teljesen tönkretesszük a sarkvidékeket.

(Via: Science Daily)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik