Így nézett ki a legrosszabb karácsony

Nehezen találhatunk ellentétesebb fogalompárt, mint háború és karácsony, illetve mindaz, amit e két szó jelent. Száz évvel ezelőtt katonák milliói ültek ezekben a napokban az első világháború lövészárkaiban megtörten, magukba fordultan az otthoniakra gondolva, míg családjuk a hátországban tett ugyanígy.

1916-ban már a harmadik karácsonyukat töltötték a fronton, joggal érezhették úgy, ennél rosszabb már nem lehet. Pedig lett. Még egy “ünnep” a fronton, majd a magyarok nagy nehezen hazaverekedve magukat 1918 karácsonyán hazájukban forradalmi felbolydulást, otthonaikban esetenként cseh, román és szerb megszállókat találtak.

Egy évszázada a karácsonyt még másképp élték meg, mint a többség manapság. A Krisztus születésével elérkezett békét, szeretetet ünnepelték, a vallásosság mély megélése, a meghitt családi együttlét napjai voltak ezek. Kevés szomorúbb helyzet van a háborús karácsonynál.

Még akkor is, ha a Sainsbury 2014-es reklámja kapcsán szeretnénk másképp gondolni:

A fegyverek nem hallgatnak el

Milyen volt az első világháborús katonakarácsony? Szoleczky Emese történész-muzeológust, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főtanácsosát, a Dokumentációs Osztály osztályvezető-helyettesét kérdeztük.

A falevelek 1914-ben már rég lehullottak, ám győztes katonáink nemcsak nem tértek vissza, de erre esélyük sem volt. A tél pedig – az egyik legkeményebb – hamar beköszöntött. A hadvezetés legnagyobb gondja ebben a helyzetben nem a karácsony harctéri megszervezése volt, hanem hogy téli holmit, kesztyűt, sapkát, kapcát, meleg ruhát, irhát, szőrmét juttasson a hóban, fagyban harcoló-menetelő bakáknak.

A felsőbb katonai vezetés nem hangolta össze az ünnepet a fegyvernyugvással, pedig igény lett volna rá. XV. Benedek pápa 1914-ben azzal a kéréssel fordult a hadviselő kormányokhoz, hogy karácsony ünnepén hirdessenek általános tűzszünetet. Elméletben senki nem emelt ellene kifogást, de az egymásra mutogatás “ha ő, akkor én is” oda vezetett, hogy az egészből nem lett semmi.

Felszakadtak a lelki sebek

Az otthonuktól távol, idegenben ünneplő katonák lelke karácsonykor különösen ápolásra szorult: gondolataik az otthon és szeretteik körül jártak, hiába próbáltak a hadosztályok, ezredparancsnokságok a helyzethez képest legalább erre a napra kedvező körülményeket teremteni. A helyszínen a tábori lelkészi szolgálat, amit az Osztrák-Magyar Monarchia 9 felekezet számára biztosított, pontos beosztás szerint igyekezett felkeresni, istentiszteletet tartani és vigaszban részesíteni a hívőket.

Túl az éjféli misén a papok, lelkipásztorok “munkája” olyan volt karácsony táján, mint ütközet után az orvosoké: tömegesen gyógyították a lelki sebeket

– hangsúlyozza Szoleczky Emese.

Sokat számítottak az otthonról érkező levelek, lapok, csomagok. A gond az volt, hogy a békeidőben kiválóan működő postaszolgálathoz szokott kortársak bíztak a háború ideje alatt tevékenykedő tábori postaszolgálat gyorsaságában. A postaforgalom azonban a békeidő-beli sokszorosára nőtt, extrém mérteket öltött, így az egyébként jól szervezett tábori posta nem mindig bírta a terhelést, a küldemények sokszor késtek vagy el sem jutottak a címzetthez. Nem volt ritka, hogy a frontra küldött vagy épp mozgásban levő egység csak január közepén kapta meg a karácsonyi üdvözletet.

A csomagok is sok bosszúságot okoztak. A hosszú szállítás alatt az étel gyakran megromlott, az elmaradhatatlan pálinkás üveg eltört a nem éppen kesztyűs kézzel kezelt csomagokban, eláztatott mindent…

És felbuzdult a nép is. Jótékonysági egyletek, ma úgy mondanánk, civilszervezetek küldtek a frontharcosoknak egységcsomagot. Olyasmit képzeljünk el, mint mostanában a cipősdoboz akciók: kis csoki, cukorka, dohány, élelmiszer, megírható levelezőlap, olvasnivaló, apró használati tárgyak – ezek aztán vagy megérkeztek időben, vagy nem…

Minden egyre rosszabb

Az arcvonal mögött, a falvakban vagy pihenőn lévő egységek számára nyilvánvalóan békében telt az ünnep, de a kisebb egységek parancsnokai a frontvonalban is igyekeztek a lehetőségekhez képest nyugodt körülményeket teremteni. “Úgy intézni”, hogy ezekben a napokban hallgassanak a fegyverek. Ha nem sikerült, bizony a legnagyobb keresztény ünnepen is bömböltek a fegyverek, rohamra indultak vagy támadást vertek vissza a bakák.

A történész-muzeológus kiemeli, hogy hadvezetés azért megpróbált ünnepi kereteket teremteni, jobb, bőségesebb volt az étel, több hús, néha sonka, szalonna került a csajkába, de legalább mákos tészta, és csokoládét, dohányt, sőt még bort is osztottak. De a karácsonyra való tekintettel “hivatalos úton” senki nem kérhetett tűzszünetet az ellenségtől; a hadvezetés nem támogatta a frontbarátkozást.

Aztán ahogy a háború elhúzódott, úgy lett egyre nehezebb a szolgálat, és a hátországban is megváltoztak a körülmények. 1916-tól már elmaradtak az egységcsomagok, az emberek otthon is nélkülöztek, nem adtak “idegeneknek”. Örültek, ha az övéiknek tudtak valamit küldeni.

Bevezették a jegyrendszert, terjedtek a még hozzáférhető alapanyagokkal dolgozó háborús receptek, a kényszer szülte húsmentes napok, mind többen sütöttek hamuval és fakéreggel dúsított hadikenyeret.

Random barátkozás a fronton

Ami az egymással ellenséges frontkatonák spontán karácsonyi barátkozásait illeti, megesett ugyan, de közel sem volt olyan gyakori, mint ahogy ma néhány film, nyilatkozat, publikáció vagy reklám hatására a közvéleményben kidomborodik.

Magyar vonatkozásban is ismerünk példákat, bár a források igen szűkösek. Az ilyen akciók ugyanis a jog nyelvén az ellenséggel való barátkozást jelentették, következményük hadbíróság, testi fenyítés vagy még rosszabb lehetett. Nem csoda, ha nem híresztelték, nem “dokumentálták”, de még a későbbi visszaemlékezésekben sem verték nagydobra.

A vezetés pedig mindent megtett ellene, hiszen nagy mértékben rontotta a harci morált. Valójában nem is volt könnyű a fronton “barátkozni” még karácsonykor sem, az átmeneti fegyvernyugvást mindig az alkalom szülte.

A katonák mindkét oldalon békét, nyugalmat akartak legalább erre a kis időre, ám erről előbb meg kellett győzni az ellenséget is. Átkiabáltak egymásnak, kézzel-lábbal mutogatták: “Ne lőjetek, mi sem fogunk, karácsony van”. Egy-egy bátrabb baka esetleg kimerészkedett a senkiföldjére, kitűzött egy üzenetet az ellenségnek, aki vagy tiszteletben tartotta a kérést, vagy nem.

Magyarok és oroszok a fenyő körül

Az ismert esetek kapcsán tudjuk, más nehézségek is voltak. Itáliában a karácsony jelképe a bölcső, ezért az olasz katonák először csak néztek nagyokat, amikor a szemközti magyarok fenyőágakat lengettek feléjük a lövészárokból. Vagy az oroszok. Az ortodox karácsony jó két héttel későbbre esik, azt sem értették, miről van szó.

Mégis megható történetek maradtak fenn a keleti frontról. Galíciában például karácsony napján eltévedt egy magyar felderítőcsapat, az este az erdőben érte őket. Parancsnokuk, fiatal zászlós elővett a zsebéből egy gyertyát, kettétörte, majd felerősítette egy fenyőfára és meggyújtotta. Körülállták a fát, karácsonyi dalokat énekeltek.

Erre figyelt fel egy orosz járőr osztag, de a különleges helyzet őket is magával ragadta: támadás helyett csatlakoztak a magyarokhoz. Egy bunyevác származású honvéd segítségével beszélgettek, megajándékozták egymást kevés dohánnyal, élelemmel, majd az oroszok útba igazították az “ellenséget”, és ők is visszatértek állásaikba. Mély csend a lövészárkokban

A frontkatonák sokszor díszítettek élő fenyőt töltényekkel, színes, csillogó papírokkal, ami épp volt náluk – a fa mellett karácsonyi dalokat énekelve ünnepeltek. Gyertyát is hamar készítettek töltényhüvelyből, amibe olajat öntöttek és kanócot tettek. Külsőleg a hangulat ilyenkor a lehetőségekhez képest emelkedett volt, de a bakák magányosak és boldogtalanok voltak.

Szó szót követett lövészárkokban. Mi lehet az otthoniakkal? Asszony írta, már jár a gyerek, kezd beszélni… Meg sem ismerné az apját… Édesanyám meghalt, nem voltam a temetésén… Apósék disznót vágtak, szép lett a sonka… Otthon ilyenkor gyújtjuk meg a gyertyákat…

Csupa válaszra nem váró kérdés, reakciót nem igénylő mondat, hümmögés, nagy és mély hallgatások, baráti vállveregetés, könnyek egy-egy sötét zugban – rettenetes volt a katonakarácsony.

(Kiemelt kép: Fortepan/Vogl Elemér)