Hamis pénzzel akartuk bedönteni Franciaországot

Hamis pénzzel elárasztani az ellenséges országot, ezzel gazdaságilag térdre kényszeríteni, de legalábbis komoly nehézségeket okozni nem új gondolat. A Sforzák már a XV. században ehhez az eszközhöz nyúltak Velence ellen, de hasonlóan jártak el a britek a forradalmi Franciaországban, majd a frissen született Egyesült Államok ellenében is.

A XX. század elején a pénzhamisítás már az állami titkosszolgálatok kedvelt eszköze volt, az első világháború után pedig tömegesen vetették be e fegyvert a kontinens több államában. Magyarország sem maradhatott ki. Esetünkben viszont az egész tragikomédiába fulladt, amiről  1925. december 19-én számolt be az MTI.

Trianonért

Az egykori közellátási miniszter, Windischgrätz Lajos herceg saját birtokán már 1922-ben megpróbált hamis ezerfrankosokat gyártani, ám nem sok sikerrel: a kőnyomott bankjegyek minősége túl gyenge volt. Ekkor kérte egy német szakértő, Arthur Schultze segítségét.

Igaz, a herceg komoly adósságokkal küzdött, a későbbi tárgyaláson motivációként a tanúvallomások alapján inkább az domborodott ki, hogy:

• A hamisítók így akartak bosszút állni Franciaországon a trianoni országcsonkításért.
• A csehszlovák belpolitikára akartak nyomást gyakorolni a hamis bankjegyeken keresztül.
• A Habsburgok hazai restaurációjára készültek, ehhez kellett a pénz.

Pocsék utánzatok

Akárhogy is történt, a tökéletesített módszerrel folyó frankgyártás egy idő után már Budapesten, az Állami Térképészeti Intézet épületében folyt. Bizonyítani nem lehet, de nagyon valószínű, hogy állami szervek és a legfelsőbb politikai körök, köztük Teleki Pál és Bethlen István miniszterelnök is tudott az egészről, sőt több vezető aktívan részt is vett a szervezésben.

Az ezerfrankos bankó hamisítása számtalan nehézségbe ütközött, míg végül a Windischgrätz herceg és Gerő László őrnagy vezetésével folytatott munka révbe ért: 1925 őszére elkészült 30 ezer darab ezerfrankos. Későbbi szakértői vélemények szerint ezekből 4400 volt jó minőségű, 9000 közepes, míg a többi csapnivaló. A csoport hetekig gyűrte, taposta a bankjegyeket, hogy használtnak tűnjenek sőt, a tökéletes megtévesztés érdekében még beszereztek jó pár borítékot, amilyet a Banque de France használt levelezésre.

A döntő lépésre a hamisítók úgy szánták el magukat, hogy a Postatakarékpénztár igazgatója külön óvta őket a bankjegyek felhasználásától azok rossz minősége miatt.

Tragikomédiába fulladt

A diplomáciai menlevéllel rendelkező Jankovich Arisztid nyugalmazott huszárezredes a több bőröndnyi hamis frankkal először Hollandiába utazott. Mindössze annyit kellett tennie, hogy egy hágai bankban átadja a hamis pénzt két ott várakozómegbízottnak. De már ekkor megbukott.

Odalépett egy pénztárhoz, hogy felváltson egy ezerfrankost, de az idős úr feltehetően szórakozottságból hamis bankót adott át.

A tisztviselőnek azonnal gyanús lett, és kihívta a rendőrséget. A frankhamisítási akció tehát már az előtt kudarcba fulladt, hogy elkezdődhetett volna. A nyugalmazott huszárezredesben buzgott a kuruc virtus, diplomáciai mentességére hivatkozva marokszám tömte harisnyájába a hamis frankokat.

Az MTI 1925. december 19-én számolt be arról, hogy Hágában három magyar állampolgártól összesen 10 millió frank értékben foglaltak le hamis bankjegyeket. A nyomozás hamar fényt derített mindenre, komoly nemzetközi botrány kerekedett. Az ellenzék és az emigráció a kormány megbuktatására próbálta kihasználni a helyzetet.

Ez azonban a legkevésbé sem állt a francia kormány érdekében, időközben a magyar kabinet védelmében mozgásba lendült brit diplomácia is, így az ügy 1926 elejére kifulladt. A kúria 1926 májusában Windischgrätz Lajos herceget és a Jankovichnak futárigazolványt kiállító Nádosy Imre országos főkapitányt négy, illetve három és fél évnyi fegyházbüntetésre ítélte. A kormányzó 1928-ban kegyelemben részesítette őket, a magyar közvélemény pedig egyértelműen pozitívan ítélte meg hazafias tettüket.