Előbb volt vasfüggöny, mint hidegháború

Hidegháború és vasfüggöny a két fogalom, amely önmaga jelképezi a világ fél évszázados megosztottságát, szembenállását, a karnyújtásnyira lévő atomháborút. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió folyamatos rivalizálását, a nukleáris fenyegetettség, a befolyásszerzés, fegyverkezési verseny, politikai és gazdasági verseny idejét nem lehet pontos időbeli határok közé szorítani.

A hidegháború kifejezést Walter Lippmann amerikai újságíró alkotta 1947-ben a két szuperhatalom viszonyára, a közvetlenkatonai konfliktust kerülő, befolyási övezetek kialakítására és növelésére törekvő ideológiai, politikai és gazdasági versengésére.

Az általánosan elfogadott “definíció” szerint 1947-1991 közötti időszakot tekintjük a hidegháború éveinek, de a konfliktus nyilvánvalóan korábban kezdődött, és nem ért véget a Szovjetunió felbomlásával.

Hiába kongatta Churchill a vészharangot

A fizikailag is felhúzott vasfüggöny a hidegháború eredménye volt, de maga a fogalom már korábban megszületett: Winston Churchill fogalmazta meg híres fultoni beszédében 1946 márciusában. Sőt, sokan éppen a volt brit miniszterelnök beszédétől eredeztetik a hidegháborút.

Churchill, Sztálin és Roosevelt 1945 februárjában Jaltában találkozott, ahol – többek között – meghatározták Európa háború utáni sorsát. Churchill csalódottan távozott a “három nagy” megbeszéléséről, mert erőfeszítései ellenére az amerikai elnök áldását adta, hogy a náci Németország uralma alól felszabaduló Kelet-Európa a szovjet érdekszférába kerüljön.

Roosevelt úgy vélte, a Szovjetunió csak határai biztosítására törekszik, de a brit kormányfő nem hitte el Sztálin ígéretét, miszerint tiszteletben tartja majd a kelet-európai államok szuverenitását.

“Vasfüggöny ereszkedett le Európára”

Japán kapitulációja után vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy a győztesek közt elkerülhetetlen a konfliktus. Az 1945-ös választásokat Churchill elbukta, immár ellenzéki képviselőként utazott a Missouri állambeli Fultonba. Még ekkor is óriási tisztelet övezte, szavainak hatalom nélkül is súlya volt: Westminster College-ben 1946. márciusában elmondott beszédét az egész világ érdeklődéssel fogadta.

Az angolszász hatalmak, Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok egymásra utaltságát, érdekközösségét emelte ki, ám a mi sokkal fontosabb volt: kíméletlenül ostorozta a Szovjetunió terjeszkedését, a kommunista berendezkedés független országokra erőltetését.

A szövetséges erők győzelmének fényére sötét árnyék vetül. Ma még senki sem tudja, hogy Szovjet-Oroszországnak és nemzetközi kommunista hálózatának mi a rövid távú terve, és hol van a határa kiterjedt térítői törekvéseinek.

[…]

A balti-tengeri Szczecintől az adriai Triesztig vasfüggöny ereszkedett le Európára. E vonal mögött helyezkednek el Közép- és Kelet-Európa régi államainak összes fővárosai: Varsó, Berlin, Prága, Bécs, Budapest, Belgrád, Bukarest és Szófia. Mindezek a híres városok és országuk lakossága oda került, ahol ma már sajnos a szovjet érdekszféra húzódik, és valamilyenformában alá vannak vetve nemcsak a szovjet befolyásnak, hanem Moszkva erős és bizonyos esetekben egyre szorosabb ellenőrzésének is.

[…]

A kommunista pártok, amelyek jelentéktelen szervezetek voltak Európa összes keleti államában, most – aránytalanul kicsiny taglétszámuk ellenére – mind hatalmi pozícióba kerültek, és mindenhol diktatúrát akarnak bevezetni…

Nem ez volt a vasfüggöny első említése. Már az 1920-as években használták a bolsevik Szovjetunió bezárkózásával kapcsolatban, az első világháború után a német-francia határon kialakított semleges zónára, és még vagy féltucatnyi más értelemben. Sőt, maga Churchill is a fultoni beszéd előtt. Mégis, a kétpólusú világ megosztottságára a fogalom a fultoni beszéd után terjedt el a köztudatban, és vált szimbólummá.

(Az idézet forrása: Világrengető beszédek, melyek megváltoztatták a világot. Geographia, 2011.)