Tudomány

Szép csendben halnak ki a zsiráfok

24.hu
24.hu

2016. 12. 08. 14:20

Drámai csökkenés volt megfigyelhető az elmúlt 30 évben a legmagasabb szárazföldi emlős populációjában. A zsiráfokat lassan a kihalás fenyegeti.
Korábban a témában:

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) adatai alapján a zsiráfok száma 1985-ben még 155 000 volt, 2015-ben már viszont csupán csak 97 000. A jellegzetes afrikai állat egyedszáma feltehetőleg az élőhelyének csökkenése, az orvvadászat, illetve a kontinens több részén is zajló konfliktusok miatt csappant meg. A zsiráf eddig az IUCN Vörös listáján nem fenyegetettként volt feltüntetve.

A frissített globális jegyzékben azonban immár sebezhetőként szerepel az élőlény. Az új besorolás azért születhetett meg, mert a fajnál három generáció alatt több mint 30 százalékos veszteség volt megfigyelhető. Dr. Julian Fennessy, az IUCN zsiráfspecialista csoportjának társelnöke szerint az állat esetében “csendes kihalásról” beszélhetünk.

Bár a elefántok és az orrszarvúak helyzete régóta foglalkoztatja az állatvédőket, a zsiráfok kérdése felett valahogy mindig elsiklottak a szakemberek. Éppen ezért is volt igen sokkoló, amikor kiderült, mekkora veszteség állt be ilyen rövid idő alatt a populációban.

A faj visszahúzódása mögött nem csupán az emberi terjeszkedés és az illegális vadászat áll, hanem azok a fegyveres konfliktusok is, melyek Észak-Kenya, Szomália, illetve Etiópia és Dél-Szudán határ menti területeit érintik. Az élőlény helyzetét tovább rontja, hogy az állat igen kíváncsi, illetve hogy nagy teste miatt meglehetősen sok táplálékot jelent, így előszeretettel ejtik el.

Bár egy pár hónapja megjelent tanulmány arra jutott, hogy érdemesebb lenne a zsiráfokat 4 különböző fajba sorolni, az új Vörös lista megtartotta a hagyományos 9 alfajos rendszerezést. Az alfajok közül ötnél komoly egyedszámcsökkenés figyelhető meg, egynek viszonylag stabil a helyzete, háromnál pedig gyarapodásról számoltak be. A populációk állapota azonban területenként változik.

Fennessy szerint Afrika déli régiójában például az elmúlt három évtizedben 2-3-szorosára nőttek a pusztulási számok. Kelet-Afrikában viszont még ennél is borzasztóbb a helyzet: a becslések szerint az elmúlt 30 évben a a núbiai zsiráfok 95 százaléka tűnt el.

Sokkal rosszabb a helyzet, mint eddig hittük

A szakértők úgy vélik, egyes helyi populációk teljesen el fognak tűnni, ettől függetlenül van esély a faj megóvására. Az állat védelmében követendő példa lehet Dél-Afrika, ahol a turisták számára fenntartott parkokban, jól ellenőrzött körülmények közt óvják a hosszú nyakú élőlényeket. Az IUCN bízik benne, hogy az új Vörös listán megjelenő besorolás tovább könnyítheti a zsiráfok védelmét.

A legújabb nyilvántartásban immár 85 000 különböző faj szerepel, ezekből 24 000-et fenyeget a kihalás. A jegyzékbe 700 újonnan elismert madárfaj is bekerült, ezeknek 11 százaléka van komoly veszélyben – a tollasok esetében elsősorban az élőhelyük csökkenése, illetve az inváziós fajok megjelenése jelenti a problémát.

Inger Andersen, az IUCN főigazgatója szerint az új lista rámutatott: sokkal rosszabb a globális kipusztulási válság, mint korábban gondoltuk.

(Via: BBC)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 27.
ByeAlex (Márta Alex) lép fel az Élj tisztán! elnevezésű drogellenes világnapi rendezvény gálakoncertjén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2015. június 26-án este.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.