Tudomány

Végre értjük, hogy miként ismerünk fel egy emberi arcot

A számítógép fogta magát, és rájött, hogyan lehet egyszerűbb a feladata.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a gépek kezdenek felzárkózni hozzánk, legalábbis ami a számítógépes biológiát illeti. Az MIT-nél van egy olyan részleg, hogy CBMM (Center for Brains, Minds, and Machines, ami nagyjából a Központ az Agyaknak, Elméknek és Gépeknek felel meg). Az ebben a részlegben dolgozó kutatók észrevették, hogy a rendszer, amit arcfelismerésre terveztek, magától előrébb jutott egy lépéssel,
és már úgy is képes a felismerésre, hogy elforgatja az arcot.Mindez azért érdekes, mert egybevág azzal a korábbi tanulmánnyal, mely MRI- vizsgálatok alapján kutatta, hogy a főemlősök agya miként ismeri fel az arcokat. A nevet még nem kapott rendszer egy számítógépes modell, ami szimulálja az emberi arcfelismerést, egy halom mintaképből.

A tanulási folyamat részeként a program egy olyan köztes feldolgozási lépést hozott létre, melynél már az sem okoz problémát, ha az arc tükrözve van, hiszen jellegzetességei így sem változnak. A tükörszimmetriának köszönhetően az arc jellegzetességei nem változnak, és a felismeréssel sincs gond, míg a forgatás azonos szögben történik.

Pont, mint a nagyok

A számítógép által beiktatott köztes eljárás kapcsán a tudósok megállapították, hogy egészen hasonlatos ahhoz, mint ami a főemlősök agyában játszódik le. A kutatók által létrehozott gépi tanulási rendszer ebben az esetben egy ahhoz hasonlatos neurális hálózat, mint amelyet már korábban létrehoztak a tech óriások, mint a Google, a Microsoft, vagy éppen a Facebook. Ezek a vállalatok saját arcfelismerő rendszert hoztak létre, és nagy pénzeket tesznek abba, hogy olyan eszközöket fejlesszenek ki, melyekkel hatékonyan gyorsítható a gépi tanulási folyamat.

Annak megértése, hogy az emberi agy miként azonosítja az arcokat, az arcfelismerő rendszerek fejlesztésében is fontos szerepet játszhat, hiszen egyre népszerűbb jellemzője ez a telefonok és laptopok esetében, nem is beszélve arról, hogy például a Facebook, az Apple és a Google fotók alapján szeretné azonosítani az embereket. Hátránya, hogy így valamelyest csorbulnak a személyi szabadsági jogok, hiszen térfigyelő kamerák által bárki, szinte bármikor megtalálható, vagy kiszúrható. Bűnözők esetében természetesen mindez előny.

Forrás: Engadget 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik