Tudomány

A jövő robotjai talán mégsem ölnek bennünket halomra

Skynet egészen biztos lesz, de szerencsére kicsi az esélye, hogy az emberiség ellen fordulnának.

A mesterséges intelligenciát (MI) nem is olyan régen veséztük ki, aminek az lett a kicsengése, hogy a java még csak most következik. A tanulásra, fejlődésre képes algoritmusok legalább annyira izgalmasak, mint félelmetesek, aminek a lehetséges végkimenetelt okos emberek és filmek (lásd Terminátor) is imádják megjósolni.

Ellenünk fordulnak, kiirtanak bennünket, leigázzák az emberiséget és utána irtanak ki bennünket – ez csak néhány a borús elképzelésekből.

Most azonban fellélegezhetünk, mert az MI-ben jártas tudósok arra jutottak, hogy jelenleg semmi sem utal a mesterséges intelligencia lehetséges fenyegető voltára. Sőt! A robotok a következő 15 évben jobbá teszik majd az életünket, ami különösen igaz lesz a közlekedés, az egészségügy, az oktatás és a biztonság területén.

Egyelőre jók vagyunk

Ezt persze nem a büfében kávézgató, Sheldon típusú tudósok találták ki, hanem 100 évesre tervezett, a Stanford Egyetem professzorai által gondozott kutatás részeredménye mondja. A mesterséges intelligencia szakértői a világ minden tájáról szerepet vállalnak az AI100 nevű projektben, amely arra jutott, hogy az MI-nek jelenleg nincsenek meg a képességei ahhoz, hogy megszerezze a világuralmat.

Nem létezik és senki nem is tervez létrehozni olyan gépet, amely önfenntartó, és hosszú távú célokkal rendelkező lenne. Ehelyett az MI-nek inkább olyan hasznos alkalmazási területei lesznek, amelyek már 2030-ra pozitívan fognak hatni a társadalmunkra és gazdaságunkra.

Egy ideig nem lesz tehát gond, a tanulmány ennek ellenére kiemeli, hogy a mesterséges intelligencia hamarosan új kihívások elé fog állítani bennünket, amire majd valamilyen módon reagálnunk kell. Az elemzés ezen kívül arra is vállalkozott, hogy megjósolja, hogyan fog kinézni egy átlagos észak-amerikai város 2030-ra, és ebben mekkora szerepe lesz a MI-nek:

  • az önjáró autók egészen biztosan általánosak lesznek, amelyek nem csak a személyek, hanem az áruk fuvarozásában is fontos szerepet kapnak,
  • a deep learninghez hasonló megoldásoknak óriási szerepük lesz az adatok feldolgozásában, ami komoly hatással lesz majd az oktatásra, a bűnüldözésre, és az egészségügyre,
  • az arcokat felismerő, és beazonosító rendszerekkel például játszi könnyedséggel megvalósítható lesz egy online kurzus lefuttatása,
  • igen, biztosan rengeteg munkahely. szakma fölöslegessé válik majd, de ezzel párhuzamosan új szerepek alakulnak ki, azaz nem fordulhat elő, hogy az emberek tömegesen munka nélkül maradnának,
  • várhatóan sokkal több szabadidőnk lesz majd azért, mert robotokkal végeztetjük el a munkák nagy részét (ebben most nehéz hinni, de reménykedjünk).

Az AI100 munkatársai összességében úgy gondolják, hogy az MI fejlődése elsősorban rajtunk, embereken múlik. Ha gyanakodva, félelmekkel, előítéletekkel telve közelítünk a témához, akkor sokkal nagyobb az esélye annak, hogy valami félremegy. Ha azonban pozitívan, az életünk megkönnyítéseként gondolunk a mesterséges intelligenciára, akkor biztosan jó dolgok következnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik