A XIX. század folyamán a román nép is bejárta a nemzetté válás útját. Az erdélyi triászként is ismert Samuil Micu-Klein, Gheorghe Sincai és Petru Maior köré tömörült értelmiség mert nagyot álmodni. Megszületett és mély gyökereket vert az azóta is hivatalos szinten tartott “eredetmítosz”, a dák-román folytonosság elmélete. E szerint ugye a románság az ókori dákok egyenes leszármazottja, a Krisztus előtti időktől a nagyjából a mai Romániát lefedő terület lakója.
Ez vált a területi igények egyik legfontosabb propagandaeszközévé, hivatkozási alapjává. Az addigi cirill írást a latin betűk váltották, a szókészletet és a nyelvtant is szó szerint a megszólalásig közelítették a latinhoz. Moldva és Havaselve egyesüléséből 1859-ben megszületett a Román Királyság, az értelmiség pedig megfogalmazta igényét – többek között – Erdélyre és Kelet-Magyarországra.
Azért újbóli, a XVI-XVII. század fordulóján volt néhány nap, amikor Vitéz Mihály, Havaselve uralkodója egyszerre uralta Erdélyt és a két román vajdaságot. A román történetírás a „fejedelemségek” első egyesítőjét, vagyis Nagy-Románia megalapítóját tiszteli benne. Más kérdés, hogy Mihály soha nem egyesítette tartományait, de a hittel szemben a tények mit sem érnek.
Titkos szerződés Erdélyért
Számunkra a lényeg most úgyis az, hogy a Román Királyság számára 1916-ban jött el az első alkalom magyar területek elcsatolására. Az ország fegyveres semlegesként Németország és a Monarchia oldalán vett részt az első világháborúban, ám engedett csábításának. 1916 augusztusában Románia titkos szerződést kötött az antanttal, hogy hátba támadja az Osztrák-Magyar Monarchiát, a háború végéig kitart, azaz nem köt különbékét.
A román hadsereg még augusztusban betört Magyarország területére, de az ellentámadás szinte elsöpörte, december elején a német és osztrák-magyar csapatok Bukarestből indultak Románia teljes megszállására. A kormány megkötötte a különbékét, amivel a bukaresti titkos szerződés értelmében máris elvesztette jogát az odaígért magyar területekre.
Azonnali egyesülés
Az Osztrák-Magyar Monarchia kapitulációja után három héttel, 1918 novemberének végén a román katonák ismét betörtek Erdélybe, és a székelyek lokális, önszerveződő ellenállását leszámítva akadálytalanul haladtak nyugat felé.
Eközben itthon a kisebbségekkel való megegyezést szorgalmazó Károlyi-kormány segítségével megalakult a Román Nemzeti Tanács, amelynek képviselőivel Jászi Oszkár nemzetiségügyi miniszter Aradon tárgyalt. Nyilván a jövőbe senki nem láthatott, de utólag nagyon szomorú, hogy amikor a magyarországi románok Gyulafehérvárra hirdettek nemzetgyűlést, kormányunk a vár tiszti kaszinójának nagytermét bocsátotta a gyűlés rendelkezésére, és vonatokat is biztosított a képviselők utazásához.
A román hadsereg pedig a gyulafehérvári gyűlés által felhatalmazva érezve magát sorozatos szerződésszegések közepette folytatta előrenyomulását nyugatra, december 8-án átlépte az antant által kijelölt demarkációs vonalat is.
Hatalmasat nyert Románia
A magyarok pedig Kolozsvárott álltak ki a magyar államközösség fenntartása mellett december 22-én, az erdélyi szászok pedig 1919 januárjában – alkalmazkodva a status quóhoz – a Romániával való egyesülés mellett döntött. Merthogy ekkor Erdély már román megszállás alatt állt, a katonaság karácsony másnapján vonult be Kolozsvárra.
Április végéig a Tiszáig jutottak, majd a Magyar Tanácsköztársaság augusztus 1-jei bukása után az antant határozott tiltása ellenére átlépték a folyót, és augusztus 4-én bevonultak Budapestre. Nem volt mit tenni, a győztes mindent vitt, a nagyhatalmak a béketárgyalásokon meg sem hallgatták a magyar álláspontot.
Az első világháború után Erdély, Dél-Dobrudzsa és Besszarábia megszerzésével Románia 140 ezerről 297 ezer négyzetkilométerre növelte területét az első világháború után, lakossága 8-ról 16 millió főre nőtt, ipari kapacitása pedig 250 százalékkal emelkedett. December első napja pedig 1990. óta Románia hivatalos nemzeti ünnepe: a „Nagy Egyesülés Napja”.
(Kiemelt kép: román katonák Budapesten/Wikipedia)
