A Brexit és Donald Trump sikere még az elemzők többségét is meglepte. Mi állhat az eredmények hátterében? A populizmus diadala? Az új idők üzenete? Lehetséges, hogy a választ sokkal mélyebben kell keresni.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy az Egyesült Királyság EU-tagságáról szóló 2016-os népszavazással, illetve az amerikai elnökválasztással olyan eredmények születtek, melyek néhány éve még elképzelhetetlenek lettek volna. A végkifejlet pikantériáját növeli, hogy sok esetben az előrejelzések is csütörtököt mondtak – mint utóbb kiderült, a Brexitre és az amerikai elnökválasztásra vonatkozó jóslatok többsége tévedett.
Abban talán a Brexit- és Trump legelfogultabb támogatói is egyetértenek, hogy azok, akik az Európai Unióból való kilépésre, vagy a republikánus jelöltre szavaztak, bizony kockáztattak. A gazdaságilag biztonságosabbnak mondható EU elhagyása, illetve a politikai tapasztalattal nem rendelkező formabontó elnök megválasztása meglehetősen rizikós – még akkor is, ha a népszavazás és a jelölt ideológiája sok választópolgárnak alapvetően vonzó.
Könnyen elképzelhető, hogy éppen ez a bizonyos kockázat a kulcstényező a meglepő sikerekben.
Ez van, ha vesztes helyzetből indulunk
1979-ben dolgozta ki Daniel Kahneman és Amos Nathan Tversky azt a nagy hatású hipotézist, amely nem csak matematikai, hanem pszichológiai alapon is igyekezett megmagyarázni az emberek gazdasági döntéshozatalai mögött meghúzódó tényezőket.
Hogy a kilátáselmélet nevű elképzelés mennyire jelentős, azt az is bizonyítja, hogy Kahneman 2002-ben közgazdasági Nobel-díjat kapott a közben alapelméletté vált felfedezésért. Tversky az elismerést már nem érte meg.
A hipotézis azt mutatja be, hogyan viszonyul az ember a kockázathoz, illetve miként változik az ahhoz fűződő magatartása. Az elmélet rengeteg tényezőt figyelembe véve alapvetően azt állítja,
hogy egészen másként viselkedünk a nyereséges illetve a veszteséges helyzetekben
– a veszteségtől való félelem ugyanis általában jóval erősebb.
A kilátáselmélet a gyakorlatban
Képzeljük el, hogy valaki részt vesz egy vetélkedőn. A játék során választás elé állítják: vagy biztosan kap 5 ezer forintot, vagy bevállalja a rizikót egy dupla vagy semmi kihívással, melyen 50 százalék esélye van a győzelemre. A kilátáselmélet szerint az emberek többsége hasonló helyzetbe inkább a biztos nyereményt választja.
Most vegyünk egy kissé más környezetet: egy kaszinót. Hősünk már jelentős pénzösszeget vesztett el a játék során, viszont lehetőséget kap a helyzet javítására: részt vehet egy dupla vagy semmi játékon, melyen a győzelmi esélye szintén 50 százalék. Ha elfogadja a játékot, vagy veszít 5 ezer forintot, vagy megnyeri a tét dupláját. A kilátáselmélet szerint – a korábbi biztos veszteség miatt – ilyen szituációban jóval többen vállalnák a kockázatot.
Míg nyereség esetén a legtöbben a biztosra mennek, addig a veszteségnél inkább a tét motivál. A kilátáselmélet szerint éppen ezért a kockázatkerülő illetve a kockázatvállaló magatartást alapvetően az határozza meg, hogy az ember az eredményt a kiindulási ponthoz képest pozitívnak, vagy negatívnak ítéli.
A viselkedés S-alakú függvényét szemléletesen is szokás ábrázolni, a grafikonon jól látható, hogy a várható érték mekkora hatással van a döntéshozatalra, ahogy az is, hogy a görbe aszimmetrikus – a veszteség tehát erősebb reakciót vált ki, mint az azonos értékű nyereség.
A hipotézis természetesen ezzel együtt azt is jelenti, hogy a veszteséget fontosabbnak tartjuk a nyereségnél.
A kilátáselmélet függvényének grafikonja Kép: Wikipedia
Bár a hipotézis elsősorban a közgazdaságtanban vált meghatározóvá, fontos megemlíteni, hogy az elképzelés más tudományágakra is nagy hatással volt. 1988-ban jelent meg Quattrone és Tversky közös munkája, melyben rávilágítottak: a kilátáselmélet a politikai választások és szavazások esetében is kulcsfontosságú.
A politikában természetesen a referenciapontot nem feltétlenül az egyén kiinduló pénzügyi helyzete, hanem inkább az ország általános állapota jelöli. Ha valaki úgy érzi, hogy a hazája helyzete az utóbbi időben romlott, vagy a közeljövőben romlani fog, akkor hajlamosabb nagyobb kockázatot vállalni a politikai döntései során.
Trump sikerének (egyik) oka
Ha megvizsgáljuk az EU-s népszavazást és az amerikai elnökválasztást megelőző időszakot, azt mondhatjuk, hogy a közbeszédben egyre erőteljesebbé vált az a hang, mely szerint az adott ország sokkal rosszabb állapotban van, mint néhány évvel korábban. Mind az Egyesült Királyság Brexit-támogatói, mind az Amerikai Egyesült Államok Trump-szimpatizánsai ezt hangsúlyozták, sőt, maguk a kampányok is erre építettek – a “Make America Great Again!” jelmondat eleve magában hordozza, hogy a nemzet egykor dicső volt, napjainkban viszont gyenge. Hogy Trumpéknak igaza van-e, vagy sem, tulajdonképpen nem is számít.
A kilátáselmélet jól megfigyelhető a közelmúlt politikai eseményein. Az amerikai elnökválasztás esetében például a szavazók egy része feltehetőleg nem azért szavazott Trumpra, mert szimpatikus volt számukra az üzletember személye, hanem azért, mert elhitték, hogy az ország hanyatlásnak indult.
Nem kérdéses, hogy a republikánus jelölt – elsősorban tapasztalatlansága és kiszámíthatatlansága miatt – jóval komolyabb kockázatot jelent, mint a politikában már jól ismert Hillary Clinton. Ugyanakkor azt sem szabad letagadni, hogy Trumpban megvan a potenciál, hogy a demokrata jelölthöz képest jóval nagyobb változásokat hozzon el.
A kilátáselmélet függvényének grafikonja a 2016-os amerikai elnökválasztáson Kép: International Cognition and Culture Institute
Azt mondhatjuk tehát, hogy azok, akik visszavágytak az egykori “Great America”-ba, sok esetben úgy is Trumpra szavaztak, hogy tudták, sokkal többet veszthetnek vele, mint Clintonnal. Hasonló a helyzet a Brexit esetében is.
Ha az ember úgy érzi, veszteség éri, és a politika javíthat a helyzetén, hajlandó a nagyobb közéleti kockázatvállalásra. Úgy tűnik, az érintett kampányok kidolgozói tökéletesen tisztában voltak a kilátáselmélet üzenetével.
Ezért is szavaztak rá nők, feketék és latinók
Trump és a Brexit nem nyerhetett volna csupán az ideológiai vonzerővel – még ha a világkép elemeivel sokan azonosulni is tudtak. A kulcs a veszteséges helyzet kihangsúlyozása, illetve az ellenfél ígéreteire történő rálicitálás volt, mellyel sok bizonytalant sikerült megnyerni.
Éppen ezért a demokrata kudarc okai sem köthetőek csak és kizárólag Trump egyedi stílusához, illetve az alsóbb, kevésbé művelt fehér középosztály tagjainak támogatásához – annak ellenére, hogy mindkét tényező igen fontos. Bár bizonyos rétegek valóban könnyebben befolyásolhatóak a Trump-féle ígéretekkel, sokan mégis úgy támogatták a jelöltet, hogy nem tartoztak ezen csoportok közé.
Egy részüket a republikánus kampány nem magával Trump személyével – amely sokak számára inkább visszatetsző semmint vonzó volt -, vagy a radikalizmussal nyerte meg, hanem azzal, hogy felismerték a kilátáselméletben rejlő lehetőségeket. Ez pedig, mint utóbb kiderült, döntő volt.
