Tudomány

Előrejelzi a stroke-ot a magyar kutatók találmánya

24.hu
24.hu

2016. 11. 23. 17:04

Egy magyar fejlesztésű orvostechnikai eszköz előrejelzi a stroke és a hirtelen szívmegállás kockázatát. A találmányt szerdán Budapesten mutatták be.
Korábban a témában:

A WIWE elnevezésű készülék azzal, hogy képes előrejelezni a stroke és a szívmegállás kockázatát, ezrek életét mentheti meg.

A hirtelen szívmegállás világszerte vezető halálok, amelynek túlélési aránya mindössze 10 százalék. A stroke a második leggyakoribb halálok – a WHO adatai szerint – éves szinten több mint 5 millió ember hal meg emiatt a világon, és egyre alacsonyabb életkorban jelentkezik.

Magyarországon a halálozások 51 százalékát szív- és érrendszeri betegségek és traumák okozzák.

A heveny szívizominfarktus legsúlyosabb, leginkább az első órákban fellépő szövődménye az esetek akár 30 százalékában a hirtelen halált okozó kamrafibrilláció

– idézték a közleményben Becker Dávidot, a Kardiológus Társaság főtitkárát.

Becsült adatok szerint Magyarországon jelenleg évente 40-50 ezren kapnak szélütést, és mintegy 12 ezer ember veszíti életét agyi érkatasztrófa következtében. Az esetek harmadában a stroke közvetlen kiváltó oka az úgynevezett pitvaribrilláció, amely EKG-val felismerhető és kezelhető. A diagnosztikai eszköz az EKG-görbe tulajdonságait kiértékelő – a világon egyedülálló – intelligens algoritmus segítségével megmutatja a hirtelen keringés-összeomláshoz vezető kamrafibrilláció kockázatát, illetve segít diagnosztizálni a sokszor tünetmentes, de stroke kialakulásának veszélyét magában hordoz rohamszerű pitvarfibrillációt.

Az eszköz két részből áll: egy hordozható mérőműszerből és egy okostelefonhoz vagy tablethez kapcsolható applikációból.

A WIWE ezenkívül képes mérni a vér oxigénszintjét, a pulzust, illetve rendelkezik olyan egyéb funkciókkal is, mint a lépés- és kalóriaszámláló – idézték a közleményben Kozmann György professzort, a Pannon Egyetem Egészségügyi Informatikai K+F Központ elnökét, aki munkatársaival alkotta meg az orvostechnikai eszközt.

A találmányt az egri székhelyű Sanatmetal Kft. fejlesztette tovább és szerezte meg a szükséges engedélyeket. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalkozás traumatológiai, ortopédiai, gerincsebészeti és fogászati implantátumokat is gyárt és forgalmaz.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Armed police patrol near Manchester Arena following a deadly terror attack in Manchester, northwest England on May 23, 2017.
Twenty two people have been killed and dozens injured in Britain's deadliest terror attack in over a decade after a suspected suicide bomber targeted fans leaving a concert of US singer Ariana Grande in Manchester. / AFP PHOTO / Oli SCARFF
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.