Tudomány

Kiderült, miért volt annyira halálos a Nagy Köd Londonban

Londonban nem szokatlan a nyirkos pára.  Egyszer, 1952 decemberében azonban soha addig nem tapasztalt, halálos köd szállt a városra.

Mire a „Nagy Köd” öt nap múlva oszladozni kezdett, négyezer embert ölt meg, további százötvenezret pedig kórházban kezeltek. A becslések szerint végül legalább tizenkétezer áldozata volt a ködnek, az állatokat nem is számolva.

Fotó: Wikipédia
Fotó: Wikipédia

Ez a különös és nyugtalanító történet a tudósok körében sem túl ismert. Egy új tanulmány, amely a Proceedings of the National Academies of Sciences (a Nemzeti Tudományos Akadémia Ügyei) folyóiratban jelent meg, megkísérelte kideríteni, hogy mitől volt a köd, vagyis a szmog halálos. A kínai, amerikai és angol kutatókat tömörítő kutatócsoportnak sikerült a laborban szimulálni az ’52-es londoni ködöt, és a súlyosan szennyezett kínai városok, például Peking levegőjével hasonlították össze.

A londoni köd fő összetevői a szulfátok voltak, ettől lett annyira sűrű, büdös – és mérgező. Azt már a kezdetektől helyesen sejtették a jelenséggel foglalkozók, hogy a ködöt a házak, és a gyárak kéményeiből, a rossz minőségű bitumenes szén égéstermékeként a levegőbe kerülő kén-dioxid okozta. Azt azonban eddig nem tudták, hogyan keletkezett kénsavas pára és csapadék a kén-dioxidból.

„Az eredményeink azt mutatják, hogy ez a nitrogén-dioxidnak köszönhető, amely szintén az égés mellékterméke” – írja Renyi Zhang, a kutatás vezetője a közleményében.

A kutatók szerint valami hasonló történik jelenleg a gyorsan iparosodó ázsiai nagyvárosokban is. A különbség az, hogy Kínában igen magas az ammónia szintje is a közúti forgalom, valamit a műtrágyahasználat miatt, és emiatt nem képződik kénsav a kén-dioxidból. Azaz a levegő kevésbé savas, de azért a kén-dioxid és nitrogén-dioxid keveréke nem kevésbé káros.

„Szerintem segítettünk a londoni rejtély megoldásában, és Kínának is adtunk egy pár tippet a levegő tisztítására: a nitrogén-dioxid és az ammónia-kibocsátás csökkentése például megakadályozná a szulfátok képződését. A kínai kormány azt ígéri, hogy mindent megtesz a csökkentésért, de ez időbe fog telni” – mondta Zhang.

(IFLS)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik