Újabb jeles nappal gazdagodott a magyar kalendárium: az Országgyűlés június 10-ét a magyar haditengerészek és a hősi halált halt magyar haditengerészek emléknapjává nyilvánította. A magyar haditengerész hallatán sokan csodálkoznak, hiszen hazánkban a Balaton mellett a Tisza áradásakor láthatjuk a legnagyobb, összefüggő vízfelületet… Minek emlékezünk meg a “semmiről”?
Császári és Királyi
Az igazság az, hogy egykoron – néhány évtizedig – volt is és nem is magyar haditengerészet, mint a mesében. Történelmünk során azonban számtalan hajós és tengerész adta életét a hazáért, ami már önmagában indokolja a tiszteletadást. Bánsági Andor történészt, Az első világháború napról napra című blog szerzőjét (), a Hajózástörténeti Közlemények egykori főszerkesztőjét kérdeztük.
Az országgyűlési határozat haditengerészeket és nem haditengerészetet említ, de azért szögezzük le: önálló magyar haditengerészet soha nem létezett.
Ami a közösből magyar volt
Számos hadihajó és hadianyag készült magyar gyárakban – ami jelentősen pörgette a gazdaságot is -, a közös flotta bázisa pedig Pola volt. Fiumében, Magyarország “Szent Koronájához kapcsolt különálló testének” tekintett városban működött a monarchia elit iskolája, a Császári és Királyi Haditengerészeti Akadémia.
Mégis, mennyire volt magyar ez a tengerészet? A közös költségek viselését a két ország között külön törvény szabályozta, a Magyarországra eső kezdeti 30 százalék 1918-ra fokozatosan 36 százalék fölé emelkedett. Ebben az arányban járultunk hozzá a flotta fenntartásához is – magyarázza a történész.
Több ezer emberről beszélünk, hiszen az első világháborút megelőző évekre az osztrák-magyar tengeri erő létszámát, erejét tekintve, és a kiképzés minőségében is felzárkózott a tengeri nagyhatalmak mellé. Akkoriban úgy vélték, és a történeti kutatások alá is támasztották, hogy az olasz és az osztrák-magyar flotta erős döntetlenre állt: előbbinek számra ugyan több hajója volt, de utóbbinál a kiképzés minősége volt jóval magasabb.
Szent István: a legnagyobb tragédia
A Császári és Királyi haditengerészet fennállása alatt, azaz 1867-1918 között több száz magyar nemzetiségű tiszt és matróz halt hősi halált a tengeren vagy a szárazföldön. Utóbbi partraszálló egységek vagy a haditengerészet szárazföldi objektumait védő katonák közül értendő.
A legismertebb tragédia a Szent István csatahajó, az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legmodernebb, legjobban felszerelt és legnagyobb hadihajójának elvesztése volt. Nevezik az Adria Titanicjának is: első bevetésén, 1918. június 10-én süllyesztette el két olasz kishajó – innen az emléknap dátuma. A Monarchia népeiből álló, teljesen vegyes nemzetiségű legénységből 89-en vesztették életüket, közülük 41-en voltak magyarok.
Hősi halottak a vízen
Ha szélesebb körben tekintjük, több mint ezer éves történelmünk során számtalan “tengerész” áldozta életét a hazáért. Nem tudjuk, de feltételezzük, a törvényalkotó szándéka is az volt, és Bánsági Andor is úgy véli: a tengerészek emléknapja egyben a folyami szolgálat közben életét vesztett katonák tiszteletéről is szól. Sőt, ma a tengerészeti hagyományok örökösének a logikusan folyami szolgálatot ellátó MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredét tekintjük.
A folyami hajós katonák évszázadok alatt adott véráldozatát képtelenség számszerűsíteni, álljon itt csak egyetlen példa. Hunyadi János 1456-ban csak azért juthatott be az oszmán-török által körülvett és szorongatott Nándorfehérvárba, mert a dunai sajkások, folyamőrük áttörték az ellenség hajókból vont ostromzárát. A Történelmi Animációs Egyesület filmjén 6:10-től:
A világraszóló diadal tehát a magyar és szerb harcosok önfeláldozásán túl nagyban múlt a magyar hajósok bátorságán és ügyességén.
Magyar hadihajók pedig máig léteznek, folyóinkon teljesítenek szolgálatot, feladatuk elsősorban aknamentesítés és légvédelem, flottillánk pedig lelkesen viszi tovább a magyar “tengerész” hagyományokat.
(Kiemelt kép: A k.u.k. haditengerészet kikötője Pólában. Előtérben egy Monarch-osztályú partvédő páncélos hajó, mögötte a úszódokkban egy Habsburg-osztályú csatahajó. Forrás: Fortepan.hu/Magyar Földrajzi Múzeum/Diagyűjtemény)
