Tudomány

Ilyet még nem láttál: hatalmas hógolyók ezrei lepték el Szibériát

Hivatalosan is megvan a világ legjobb hógolyózó helye, bár ekkora tömbök már elég komoly sérülést tudnának okozni.

A Szibériában lévő Nyda lakói igen furcsa látványra ébredtek, amikor azt látták, hogy az Ob-öböl 30 kilométeres partszakaszán több ezer hógolyó hever, ami egyébként még számukra is olyan látvány volt, melyet addig nem tapasztaltak. A valamivel a sarkkör felett lévő település lakói olyan hógolyókkal találkoztak, melyek mérete
a golflabdányitól egészen a méteresig terjedt, ez pedig igen különös látványt eredményezett.

 Nem ember tette oda

Habár a gigantikus hógolyók úgy néznek ki, minta játékos kedvű barlangi trollok készítették volna őket szabadidejükben, ennél kevésbé Gyűrűk Urás a helyzet, mivel mindezért az időjárás felelős, mégpedig úgy, hogy a megemelkedett vízszint az öbölben megfagyott, majd az apadást követően a jég ott maradt, és apró darabokban elkezdte őket fújni a szél.

Innentől kezdve a folyamat olyan, mint a hóemberépítés, tehát a jégdarabok újabb és újabb fagyott rétegeket szedtek magukra, és a szél görgető hatásának köszönhetően szépen gömbölyűre formálódtak, ami egyébként egy nagyon ritka természeti jelenség.
hogolyo
Annyira viszont nem, hogy másutt ne forduljon elő, hiszen 2014-ben a Michigan-tó partjainál történt hasonló, bár ott nem voltak ennyire szépek a golyók, sokkal inkább úgy néztek ki, mint a zsemlemorzsával borított szilvásgombóc.

Forrás: Syberian Times

Ajánlott videó

Olvasói sztorik