Tudomány

Elkészült a Hubble űrteleszkóp utódja

Már 5 évvel ezelőtt fel akarták lőni, de csak két év múlva fogják, miközben a költségvetés közel kilencszeresére nőtt.

Igaz, hogy éveket késett, és jelentős mennyiségű plusz dollármilliárdokat kellett a fejlesztésbe borítani, de a NASA új teleszkópja, a James Webb Space Telescope (JWST) végre elkészült. Az űrtávcső hatalmas elsődleges tükre a legnagyobb, amit valaha építettek, és a minap mutatták be a NASA Goddard Space Flight Centerében, Marylandban.
A 18 karátos arannyal bevont, hatszögletű tükör 6,5 méter átmérőjű, megfigyelő képessége pedig százszorosa annak, amit a Hubble tud.

Szintén a napokban jelentették be azt is, hogy hozzá egy teniszpálya méretű napellenzőt építettek, ami megvédi az optikát a napból érkező sugaraktól. Még néhány tesztet el kell végezni a szakembereknek, de utána a tükör és a napellenző egyesül, ám a teleszkóp üzembe helyezése valamikor 2018. októberében esedékes.

A befejezést követően a Webb lesz a legnagyobb és legösszetettebb űr obszervatórium, amit valaha is építettek a Földön, és azoknak a millióknak az álmát, illetve elképzeléseit rögzíti majd, akik mernek az égre nézni, és látni a csodát.

– mondta a NASA igazgatója, Charlie Bolden egy nyilatkozatában, aki azt is közölte, hogy a kilövést követően a teleszkóp holdkörüli pályára áll egy olyan pozícióban, ahonnan zavartalan kilátás nyílik a kozmoszra, és a világegyetemre.

Késések és milliárdok

Habár a Webb mindig a Hubble utódjaként kerül megemlítésre, attól azért lényegesen különbözik, mivel infravörös módszerrel vizsgálja az univerzumot, és nem a látható fény mentén, ahogyan a Hubble. A JWST-t eredetileg már 2011-ben útnak akarták indítani, és a költségvetés 1 milliárd dollárra lett beállítva, ám jelenleg 8,7 milliárd dollárnál tart a projekt, ráadásul még a fellövés után is számos buktató lehet majd.
Ezek közé tartozik, hogy az űrben már nem lesz javítható, ellentétben a Hubble-lel, amit számos alkalommal, űrséták keretében bőrözgettek az űrhajósok.
A JWST sikeresen teljesítette a távcső optikájának tesztjét, ám még hosszú hónapokba telik, míg a nyomással kapcsolatos tesztek is lefutnak. Végezetül már csak annyit tennénk hozzá, hogy a teleszkópot 20 éve építik, ám mostanra tényleg úgy néz ki, hogy hamarosan eljuthat az űrbe, és megkezdheti történelmi léptékű munkáját.

Forrás: IFLScience

Ajánlott videó

Olvasói sztorik