Tudomány

Bebizonyították: a szigorú sebességmérés növeli a balesetek kockázatát

A rendőrök jobban tennék, ha nem lennének olyan szigorúak a gyorshajtókkal szemben.

Minél komolyabban veszik a hatóságok a sebességhatárok betartását, annál veszélyesebbé válnak a közutak – derítették ki ausztrál szakértők. A Nyugat-Ausztráliai Egyetem kutatása szerint ugyanis azzal, hogy az autósok a sebességmérőre figyelnek, nem veszik észre időben a veszélyforrásokat az utakon – írta az ABC News.

A kutatók 84 résztvevővel végezték el kísérletüket, akiknek egy szimulátorban kellett vezetniük. Három csoportra osztották őket: volt, akiknek azt mondták, egy kilométer per órás sebességtúllépés esetén büntetést kaptak, a második csoportnak ez a határ hat, a harmadiknak pedig 11 kilométer per óra volt, ötven kilométer per órás sebességnél.

Majd a perifériás látómezejükbe piros pontokat kezdtek el vetíteni. A kutatás eredményei szerint az első csoportba tartozó autósok voltak a legkevésbé képesek arra, hogy észrevegyék a piros pöttyöket. Ebből arra a következtetésre jutottak a kutatók, hogy a sebességmérő figyelése túlságosan is elvonja a sofőrök figyelmét a külvilágról. Ami pedig növeli a balesetek kockázatát.

A kutatást vezető Dr Vanessa Bowden elmondása szerint a hatóságoknak oda kellene figyelniük a kutatás eredményeire. Mint elmondta, azt gondolhatnánk, hogy a sebességhatárok szigorú betartatása biztonságosabb közlekedéshez vezet, de azzal végül csak elvonják az autósok figyelmét a vezetés kritikus részeiről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik