Beszélnünk kell a manapság oly divatos multitaskingról. Arról, amikor az ember abban a hitben tart nyitva 23 böngésző ablakot, nézi fél szemmel a bejövő e-maileket, veszi fel a telefont egy szöveg írása közben, hogy képes megbirkózni egyszerre több feladattal.
Belehajszoljuk magunkat
Számtalan tanulmány, elemzés született már a témáról, mégis olyan érzésünk lehet, hogy képtelenek vagyunk ellenállni annak, hogy egyszerre több dologgal foglalkozzunk. A Big Think összeállításában hivatkozott források mind azt mondják, hogy nem vagyunk gépek, korlátozott agyi kapacitással rendelkezünk, és ezeket minden egyes feladatváltáskor merítjük egy kicsit. És pontosan azért érezzük magunkat hullafáradtnak estére, mert feléljük ezeket a forrásokat.
A multitasking csapdája abban rejlik, és azért rendkívül káros, mert úgy tűnik, hogy működik. A Psychology Today szerint amikor „sikeresen” ugrálunk a feladatok között, az agy dopamin felszabadításával jutalmaz, amitől az embert boldogság árasztja el.
És máris benne vagyunk a csapdában: a dopamin iránti igény, a multitaskingért kapott fals jutalomérzet ugyanis tovább hajtja az ember agyát, arra kondicionál bennünket, hogy menjünk a következő löketért, és ez az, ami miatt nem tudjuk abbahagyni a dolgot. Hiszen a multitasking valójában megosztja a figyelmet, hamis teljesítmény érzetet ad. Dan Harris ezt úgy fogalmazza meg, hogy:
ez egy számítástechnikai területen született fogalom, de az embereknél nem működik, mert nekünk csak egy processzorunk van. Ha valaki azt állítja, hogy éppen multitaskingot végez, akkor valójában több feladatot teljesít rossz minőségben.
A Psychology Today másik fontos megállapítása, hogy a muktitasking miatt a kelleténél optimistábbak leszünk az elvégzett munkával kapcsolatban, ami miatt kevésbé leszünk alaposak, ami végső soron hibákhoz vezet. De az sem segít, hogy a folyamat alatt magunkhoz vett információkból a későbbiekben sokkal kevesebbre fogunk emlékezni, mintha amire egyetlen feladat elvégzése alatt emlékeznénk.
Tervezés, mozgás, fókusz
Daniel Levitin neurológus úgy látja, hogy a multitasking, illetve az annak hívott cselekvés valójában több kis (vagy nagy) projekt közötti váltást jelent. Minden egyes ugráskor a feladat beindításához bizonyos időre van szükség, ennek minden esetben neurobiológiai hatása van, ami végső soron az erőforrások kimerítéséhez vezet.
Levitin szerint az emberi agy fejlődése 20 ezer éves lemaradásban van a civilizáció egészének fejlődéséhez képest, így amíg ezt behozzuk, különböző stratégiákat kell alkalmaznunk, hogy ne forgácsolódjunk szét.
Leo Widrich, a Buffer alapítója szerint ehhez „mindössze” három dolgot kellene betartani:
- Egyszerre csak egy böngésző ablakot nyiss meg, azt, amire éppen szükséged van.
- Előző este állítsd össze a másnapra szóló feladatlistát.
- Egy nap legalább egyszer változtass a munkavégzés helyén.
Ezen kívül persze rengeteg egyéb hasznos ötlet van, mint például:
- csak bizonyos időszakokban (reggel, ebédidőben, munka vége előtt) nézd meg a leveleidet,
- némítsd le a mobilos értesítéseket,
- használj alkalmazásokat a közösségi oldalak, szolgáltatások korádban tartásához.
A szakemberek összességében úgy tartják, hogy időnként természetesen elkerülhetetlen, hogy több feladattal foglalkozzunk, de törekedni kell a koncentráció megtartására, mert csak ebben az esetben beszélhetünk hatékony munkavégzésről.
