Tudomány

Az Uránusznak két, eddig ismeretlen holdja is lehet

A legtöbb külső bolygóhoz hasonlóan az Uránusznak is rengeteg holdja van - igaz, többségük igen kicsi. Az eddigi elképzelések szerint összesen 27-en vannak a kísérők, egy új kutatás szerint azonban további két hold is kering az égitest körül.

 

Amikor William Herschel 1781-ben felfedezte az antik civilizációk számára ismeretlen bolygót, valószínűleg nem is sejtette, hogy mennyi kisebb égitest kíséri. Megfigyelése és a Voyager 2 küldetése közt összesen 5 holdat fedeztek fel a kutatók, 1986-ban az űrszonda további 11 objektumot vett észre. Azóta a Hubble és a különböző földi teleszkópok újabb 11 holdat érzékeltek az Uránusz körül. Most úgy tűnik, két csillagász újabb bujkáló objektumokat szúrt ki.

Az Idahói Egyetem kutatói, Rob Chancia és Dr Matthew Hedman szerint a bolygó alfa- és béta gyűrűjében megtalálhatók azok az eltérítésből származó nyomok, melyek két kisebb holdra utalnak. A mintákat akkor lehetett megfigyelni, amikor a gyűrűk épp a Voyager és egy csillag közt haladtak el, blokkolva a távoli égitest fényét. A csillagászok becslései alapján az objektumok 100 kilométere keringenek az eltérített gyűrűktől.

Bár a bolygó gyűrűrendszere messze nem akkora, mint a Szaturnuszé, összetettsége így is felülmúlja a Jupiterét és a Neptunuszét. A rendszer apró elemekből áll össze, melyek meglepően sötétek, így igen keveset tudunk róluk. Egy részüket csak akkor sikerült megismerni, amikor az Uránusz egy csillag előtt mozogva eltakarta annak fényét, felfedve a sötét foltokat.

Éppen ezek miatt az ismeretlen összetevők miatt meglepően keveset tudunk a kilenc gyűrűből álló struktúráról. Bár bizonyos esetekben sikerült megmutatni, hogy a gyűrűk pályájáért milyen objektumok felelősek, az alfa és a béta esete mégis rejtély maradt.

Chancia és Hedman a Voyager adatait felhasználva azonban megtalálhatta a megoldást. A képek alapján ugyanis a gyűrűk éppen úgy feszülnek meg, mintha azokra két kisebb hold lenne hatással. Hasonló módszert alkalmaztak a Szaturnusz egyik kísérőjének, a Pánnak felfedezésekor is, melynek létezését később a Voyager felvételei is igazolták.

Az Uránusz két rejtőzködő holdját azonban nem lesz könnyű megtalálni. Az égitestek igen közel keringenek a bolygóhoz, ráadásul nagyon aprók – mindössze 2 illetve 7 kilométer lehet a sugaruk. Könnyen elképzelhető az is, hogy a gyűrű többi elemét felépítő anyagból állnak, így sötétségük miatt szinte lehetetlen érzékelni őket.

(Via: IFL Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik