Tudomány

Hihetetlen bálnaugrást kapott el videón a búvár

Kivételes élményben volt része annak az embernek, aki mellett egy sok-sok tonnányi állat emelkedett ki a vízből és süllyedt vissza. Mutatjuk!

A bálnák igencsak méltóságteljes állatok, hiszen testük hossza elérheti a 30 métert (ekkora egy 10 emeletes ház is), míg tömegük akár 180-190 tonnára is rúghat. Érdekesség, hogy egy nyerges teherautó általában 25-26 tonnányi rakományt képes szállítani, és összesen 40 tonnás maga a szerelvény. Ebből jól számolható, hogy egy bálna akár közel 5 nyergesnyi súlyt is elérhet.

Ebből arra következtethetnénk, hogy ekkora testet nehéz lehet mozgatni, ám miként az alábbi rövid videóból is látszik, ez nem igaz. Ellenben azt nem adja át a film, hogy milyen élmény lehet, amikor sok tonnányi tömeg mindössze néhány méternyire az embertől emelkedik ki a vízből és csapódik vissza. De még így is, a monitoron keresztül látva sem elhanyagolható az élmény.

A felvételt egy ausztrál fotós, Beau Pilgrim rögzítette, aki egyébként is szívesen készít felvételeket a víz alatt, ám ez a mostani valóban egy igazán különös anyag lett. Visszatérve azonban a bálnákra, érdemes tudni róluk, hogy a nyarat inkább a sarkvidékek területén töltik, mert ott a hideg vizek tele vannak a számukra szükséges élelemmel, vagyis apró, rákokkal és egyéb alig látható élőlényekkel. Ugyanakkor miközben innen-oda és onnan-ide vándorolnak, nem esznek, ezért akár testtömegük felét is elveszíthetik.

A mostani felvétel persze alapvetően nem volt veszélyes, legalábbis abban a tekintetben nem, hogy búvárokra szinte soha nem támadnak a bálnák, de az is tény, hogy ha egy ilyen ugrásnál rosszul helyezkedik a közeli szemlélő, az óriási tömeg könnyen elsodorhatja. Mondanánk, hogy épp ezért senki se próbálja ki mindezt otthon, de ugyebár bálnák sem akadnak minden háztartásban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik